„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A hétszeres világbajnok azzal indította a brit F1-es vesenyhétvégét, hogy késve jelent meg a csütörtök délutáni sajtótájékoztatón.
Hamilton két-három perccet késett csupán az eseményről, de a bírsághoz ez bőven elegendő lenne, amivel a versenyfelügyelők éltek is és bejelentést tettek. A hétszeres világbajnok a késése miatt, kénytelen volt az újságírók között a helyére lopakodni a sajtóeseményen, hogy ne legyen a kamerák útjában, mielőtt elfoglalta volna a helyét – írja a brit Mirror. Hamilton végül csak megrovásban részesült, de közölték, a hasonló szabálysértésért büntetést kap a jövőben.
A késve érkező Hamiltont ugyanakkor érdemes volt meghallgatni. Tájékoztatást adott F1-es jövőjéről, mivel a mercedeses szerződése az év végén lejár. Azt mondta teljes mértékben bízik a Mercedesben, annak ellenére is, hogy 19 hónapja nem aratott futamgyőzelmet. Hamilton, aki rekordot jelentő nyolc Brit GP-győzelmet aratott, vasárnap Silverstone-ban szeretne véget vetni ennek a szenvedésnek.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.