„Ha rendes nyugdíjat kapnánk, nem lenne szükség a 30 ezer forintra” – miért dolgozik több mint százezer nyugdíjas Magyarországon?
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
Hatalmas az érdeklődés az elektromos pickup iránt, mellyel nem tud lépést tartani a gyártási kapacitás.
Elon Musk még 2019 novemberében leplezte le a Tesla egyedi formatervű elektromos pickupját, a Cybertruckot, amelynek az eredetileg tervezett 2021 helyett csak most július közepén készült el az első véglegesnek mondható példánya a vállalat Giga Texas üzemében.
A baltával faragott külsejű futurisztikus járgányra a legfrissebb híradások szerint már több 1,9 millió előrendelés érkezett, a vásárlási szándékot 100 dollár befizetésével lehet jelezni.
A Tesla tervei szerint a gyártás felfuttatását követően évente mintegy 375 ezer Cybertruck fog készülni, ami azt jelenti, hogy az eddig megrendelt autókat ilyen tempó mellett körülbelül 5 év alatt lehet majd legyártani.
Jól értesült források szerint a legújabb Tesla első körben 560 kilométeres hatótávú változatban lesz elérhető, az árak egyelőre ismeretlenek.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Tavaly már 125 ezer fölé nőtt a nyugdíj mellett dolgozók száma.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
A házelnök szerint ami a magyar belpolitikában zajlik, az inkább komikus, mint tragikus.
A Bonbonetti irodákat is fog építeni.
Újabb divattrendet teremtene az aranylabdás portugál támadó?
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.