Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Elképesztő, milyen jeleneteket rögzítenek időnként az autós fedélzeti kamerák.
Jármi községben rögzített egy autós egy olyan jelenetet, amire nehéz magyarázatot találni. A videó a Bp-i Autósok közössége oldalán jelent meg és az látható rajta, ahogyan a településen egy kukásautó mögött kisebb torlódás alakul ki, az ehhez érkező BMW-s azonban úgy kerüli meg az előtte álló kukásautót és egy kisbuszt, hogy felhajt jobbra a járdára.
Ezzel egyidőben azonban a kisbusz is kikerüli a kukáskocsit, csak éppen ő balról. (Szabályosan - mondanánk ezt akkor, ha használna irányjelzőt.) Amikor azonban a kisbusz visszasorolna a sávjába, éppen keresztezi a BMW-terepjáró útját, amikor az a kerítések elől térne vissza a főútra.
Mindketten kénytelenek megállni, mire a SUV vezetője pedig hátratolat egy kicsit, aztán elhajt. A felvétel készítője szerint a BMW-s az eset közben meghúzta a fehér kisbuszt. A koccanást is felvevő autós azt írta, hogy a felvételt átadta a kisbusz sofőrjének.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.