Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A Budavári Önkormányzat lakossági kérésre állítja vissza a Lánchíd felújítása előtt már alkalmazott forgalmi rendet.
Lezárják a Várkert Bazár előtti területet május 11. és augusztus 21. között a hétvégi napokon – jelentette be a Budavári Önkormányzat. A közleményben úgy fogalmaztak: forgalomcsillapítási okokból „megszűnik az átjárhatósága”.
Azt is írták, hogy a Lánchíd utca Ybl Miklós tér és Öntőház lépcső közötti szakaszán, valamint az Ybl Miklós téren a hétvégéken egyedi engedélyhez kötött lesz az áthajtás.
Az intézkedés a kerékpárosok közlekedését nem érinti.
Az önkormányzat megjegyezte, hogy ezt a forgalmi rendet korábban, a Lánchíd felújítása előtti években is alkalmazták, és most lakossági kérésre állítják vissza.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.