Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Egy ideje már szokásuk, hogy nyárra emelnek a tarifán.
A horvát autópályákon ismét bevezetik a nyári tarifát, emiatt tíz százalékkal magasabbak lesznek az autópályadíjak július 1-je és szeptember 30-a között – tájékoztatott a horvát autópályákat kezelő vállalat (HAC) pénteken. A nyári tarifa nem vonatkozik a nehéz járművekre, autóbuszokra és kamionokra – tették hozzá.
A szezonális autópályadíjakat először 2017-ben vezették be, de az elmúlt négy évben először a koronavírus-járvány, majd a gazdasági válság miatt nem alkalmazták. Ez is része volt a kormány polgárokat és a gazdaságot támogató intézkedéscsomagjának.
A HAC közlése szerint a szezonális úthasználati díjak bevezetése egyes járműkategóriák esetében abból adódik, hogy a teljes éves forgalom mintegy 40 százaléka a nyári hónapokra tevődik. Emiatt ebben az időszakban jelentősen megnőnek a karbantartási, biztonsági, felügyeleti és forgalomirányítási költségek.
Továbbra is kedvezményre tehetnek szert azok az autósok, akik rendelkeznek elektronikus ENC-készülékkel, amelynek használata a szezonban 21, a szezonon kívül 33 százalékos engedményre jogosít fel.
A készülékek a fizetőkapuk melletti irodákban megvásárolhatók és készpénzzel is feltölthetők, ára 15 euró. Bármekkora összeg feltölthető rá, ami akár jövőre is felhasználható. A készülékkel elkerülhető a sorban állás is a készpénzes fizetőkapuknál, az ENC feliratú kapunál néhány percen belül tovább lehet haladni.
A dobozt egyszerűen a szélvédőnél kell tartani, a sorompóhoz érve az eszköz sípol, majd nyílik a kapu. A lehajtást az autópályáról regisztrálja a következő ENC feliratú kapu, és leveszi a készülékről az útdíjnak megfelelő összeget, ami a kijelzőn láthatóvá válik, mint ahogy az is, hogy mennyi pénz maradt a készüléken.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.