Két tanulságos esetről osztott meg videókat az MKIF Zrt., amikor járművezetők majdnem nagyobb galibát okoztak azzal, ahogyan orvosolni próbálták hibáikat.
Az első jelenetben a ponyvás teherautó a terelést sem tisztelte: arrébb tolt egy-két táblát, és bement a lezárt részre. Kiszállt, megnézte, hogy az autó sérült-e, de a java csak utána jött: fogta magát, és élesen kitolatott a nyílt pályára, hogy ő tolatva elmegy a lehajtóig, miközben szabályosan érkeztek az autók – írta oldalán az autópálya-kezelő.
A második esetben a személyautós arra se vette a fáradságot, hogy a leállósávon tolasson vissza, hanem a külső sávban indult el. Majd a felhajtónál meg is állt, mivel ott már érkeztek a szabályosan felhajtó járművek.
Autópályán, autóúton tilos tolatni vagy netán megfordulni. 10-20 kilométeren belül biztosan van egy lehajtó, menjünk el addig inkább.