A szembesáv padkáján folytatta az előzést egy vakmerő autós, de így sem jött össze – videó
A szabályosan érkező pedig olyan nyugodt maradt, mintha mindez természetes lenne.
HVG
Egy autós kamerája rögzített egy igencsak szabálytalan előzést Kocsordon. A Bp-i Autósok közössége oldalán jelent meg a videója, amihez azt írta: a kocsordi vasúti átjáró után, a Mátészalka felé vezető úton egy Renault Megane sofőrje egy rövid, egyenes szakaszon kezdett előzésbe, annak ellenére, hogy szemből jöttek autók.
Olvasónk fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt Kocsordon, 2024. augusztus 25-én. “Kocsordon a vasúti átjáró utáni Mátészalka felé vezető szakaszán a kanyar előtti egyenes, de rövid szakaszon a Renault Megane sorfőrje úgy kezdett előzésbe, hogy vele szemben jöttek. Azért nem történt ütközés, mert a szemből érkező lassított illetve a Megane a bal oldali útpadkára húzódott.
Az ütközést csak azért sikerült elkerülni, mert a szemből érkező autó lassított, a Renault pedig lehúzódott a bal oldali útpadkára. Az autó nem állt meg, hanem az útpadkán kikerülte a szemből érkezőt, majd visszasorolt a kamion mögé, amelyet előzni próbált, amivel a kamion mögött haladó járművet is lassításra kényszerítette.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.