A buszsávban is közlekedhetnek az árvízvédelem járművei

A buszok, trolik forgalmát nem zavarhatják.

A buszsávban is közlekedhetnek az árvízvédelem járművei

A szerda este kihirdetett és csütörtöktől hatályos kormányrendelet szerint „természeti jelenség által előidézett veszély, katasztrófaveszély vagy katasztrófahelyzet idején a kijelölt szervezetek azon gépjárműve, amelyet a meghatározott feladat ellátására közvetlenül használnak”, a természeti jelenség által előidézett veszéllyel, katasztrófaveszéllyel vagy katasztrófahelyzettel érintett települések területén a buszsávot is használhatja. De rá is vonatkozik a korábbi jogszabálynak az a feltétele, hogy ez „az autóbusz- és trolibuszforgalom zavarása nélkül” történjen.

A rendelethez kapcsolódó kormányhatározat pontosan megszabja, hogy a feltűnő, piros színű „Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT)” feliratot hol és mekkora méretben kell elhelyezni öntapadó matricán a járművek elején és hátulján. Nem lehet közvetlenül a rendszámtábla mellett, és nem zavarhatja a vezetőt. A rendőrség ellenőrizheti a felirat használatát.

A határozat szerint az energiaügyi miniszternek – aki eredetileg az egész árvízvédelem felelőse lenne, de ezt a feladatot a kormány a belügyminiszterre ruházta – kell kijelölnie, melyek azok az elhárításban részt vevő szervezetek, amelyek a jelzést használhatják, és ő adja ki számukra a matricát.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.