Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szerencsére most csak tanulságos a jelenet, és nem több.
Egy autós fedélzeti kamerája rögzítette az alábbi jelenetet a XI. kerületi, Karinthy út és Bercsényi utca sarkán. Isteni szerencse, hogy nem lett baj – írták a Bp-i Autósok közössége oldalán.
A gyermek apukája több méterrel lemaradva követte a rollerező kislányt, aki a piros lámpához érkezett – írta a videó készítője. Sikerült épp lefékezni a feleségének, aki az autót vezette – jegyezte meg –, azzal együtt, hogy érdemes megnézni a szemtanú gyalogos reakcióját.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.