„Úgy volt, hogy ma is megyek Munkácsra, de a történtek után: dehogyis megyek"
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Vélhetően nem így terveztek nyerni.
Egy motorcsónak Arizonában, a Lake Havasu City-ben rendezett versenyen körülbelül 322 km/h-s sebességgel száguldva a levegőbe emelkedett, majd egy teljes hátraszaltót követően visszazuhant a vízbe – írja az AP hírügynökség. A Freedom One Racing csapat két versenyzője kisebb sérülésekkel megúszták az elképesztő balesetet, amely során a hajó több mint 9 méter magasba repült.
Annak ellenére, hogy a hajó felemelkedett, sikerült átlépnie a célvonalat és megnyernie a versenyt, 322 km/h-s végsebességgel. A kéttestű hajót úgy tervezték, hogy felemelkedjen és hidroplánként suhanjon a víz felszínén, ugyanakkor nagyon érzékeny egy ilyen jármű, aminél a szeles időjárás és a propellerek beállítása is hozzájárulhatott a balesethez.
Ezek után bármi megtörténhet, nem tudom, mi van a nagy hóhér fejében – vélekedett egyik munkácsi forrásunk.
Szerdán tűnt el egy kéthetes kisfiú Nagydorogon. A rendőrség már csak a gyerek holttestét találta meg.
A londoni nagykövetségen elsőbeosztotti státuszba került Németh Norbert – ez a pozíció elvileg a diplomáciai szakma egyik csúcsa.
Az USA támogatja az ukrán uniós csatlakozást és ezt a Fehér Ház jelezni fogja Budapestnek is – jelentette ki az ukrán elnök.
Az új vezetéssel működő színházban harmincan mondtak fel a kormány által áterőltetett kinevezés miatt.