Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

Az ajtaját automatikusan becsukó Cadillac Celestiqből sokkal kevesebb készül, mint a hasonló kategóriás Rolls-Royce-okból.

  • HVG HVG
Szuperritka és méregdrága a Cadillac überluxus szedánja

A Cadillac 2022 őszén leplezte le tekintetmágnes új elektromos luxusszedánját, a hatalmas Celestiqet, melyről most kiderült, hogy idén mindössze 25 példányt terveznek gyártani belőle. Ennek a mennyiségnek a java már gazdára talált, azonban néhány példányra még felvesz rendelést a General Motoros luxusmárkája.

Egyetlen autó legyártása 12 hétig tart – az árcédulán 340 ezer dolláros, vagyis átszámítva mintegy 120 millió forintos összeg szerepel.

Cadillac Celestiq
Cadillac

Az igen hosszú és alacsony építésű 3 tonnás újdonság egyik érdekessége, hogy nem rendelkezik hagyományos külső kilincsekkel. Az ajtók kívülről-belülről gombnyomásra nyithatók és csukhatók, a sofőrnek pedig elég rálépni a fékpedálra, hogy automatikus becsukódjon a bal első ajtó.

A nagyrészt kézi munkával összeszerelt, a világ legnagyobb méretű panoráma üvegtetejét felvonultató Cadillac Celestiq 23 colos egyedi kovácsolt könnyűfém felnikre szerelt Michelin Pilot Sport EV gumikon gördül. A szuperokos fényszórók 1,3 megapixeles felbontásúak.

Cadillac Celestiq
Cadillac

A műszerfalat egy hatalmas méretű, konkrétan 55 colos képátlójú kijelző uralja, és természetesen a hátul ülők is kapnak néhány érintőképernyőt. A négyszemélyes utastérben 450 LED fényforrás és 38 AKG hangszóró található.

A duplamotoros összkerekes hajtáslánc 612 lóerős teljesítményű, illetve 870 Nm nyomatékú, ami 3,8 másodperces 0–100-as sprintet tesz lehetővé. Az adaptív légrugós futómű mellett az összkerékkormányzás mellett sem mehetünk el szó nélkül.

A 111 kWh kapacitású akkumulátor mintegy 480 kilométeres hatótávot biztosít. 200 kW-os töltési teljesítmény mellett 10 perc alatt akár 125 kilométeres hatótáv is nyerhető.

Cadillac Celestiq
Cadillac
Cadillac Celestiq
Cadillac
Cadillac Celestiq
Cadillac
Cadillac Celestiq
Cadillac
Cadillac Celestiq
Cadillac
Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.