Sofőr nélkül indult el egy kamion Egerben, vasúti oszlop fogta meg – videó
Kamionos rémálom.
HVG
Vádat emelt az Egri Járási Ügyészség az ellen a sofőr ellen, aki elfelejtette behúzni a kéziféket, és ezzel komoly veszélyt okozott. A férfi 2024 novemberében Eger egyik lejtős utcájában állt meg járműszerelvényével, de a parkolás után nem rögzítette megfelelően a járművet, majd elhagyta a helyszínt.
Néhány perccel később a jármű magától elindult, 20-30 métert gurult, és végül a vasúti átjáró fénysorompójának csapódott, ami végül meg is állította a teherautót.
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt azzal a sofőrrel szemben, aki nem rögzítette járműszerelvényét, amit végül a fénysorompó állított meg. A vád szerint a férfi 2024 novemberében Eger egyik lejtős utcájában megállt járműszerelvényével, azonban annak kézifékjét nem húzta be. Pár perccel a sofőr távozása után a jármű magától elindult, 20-30 métert gurult, majd nekiment a vasúti átjáró fénysorompójának.
Az ügyészség szerint a sofőr figyelmetlensége nemcsak anyagi kárt okozott, hanem veszélyeztette a vasúti közlekedést, és ezzel más emberek életét, testi épségét is.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Ha a politikai ellenfelét cigányozva, zsidózva bélyegzi meg valaki, okkal felháborodást vált ki. Ha a fogyatékkal élőkhöz hasonlítja, nincs tiltakozás. Hogy éli meg ezt az, aki tényleg fogyatékkal él?