Áradt a felgyorsult Tisza és mindent letarolt
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Mindössze 2,5 másodperc alatt százon van álló helyzetből.
Bemutatkozott a Mercedes-AMG GT Brabus 1000, a német tuningműhely eddigi legerősebb utcai szuperautója. Az alapot az AMG GT E-Performance modell adta, amelynek 816 lóerős plug-in hibrid hajtását a Brabus mérnökei alaposan átdolgozták: a 4.0 literes V8-as motor hengerűrtartalmát 4,5 literre növelték, új turbófeltöltőkkel és kipufogórendszerrel látták el, így a teljes rendszer teljesítménye elérte az 1000 lóerőt és 1620 Nm nyomatékot. Ennek köszönhetően a Brabus 1000 mindössze 2,5 másodperc alatt gyorsul 100 km/h-ra, végsebessége pedig 320 km/h.
Az extrém teljesítmény mellé különleges külső és belső is társul. A karbonból készült karosszériaelemekhez átalakított hűtőrács és 21–22 colos Monoblock Z felnik társulnak, míg az utastérben fekete bőrkárpit, velúr és karbon díszítések, valamint bronz színű betétek uralják az összhatást.
A szuperautó limitált példányszámban készül, ára meghaladja a 300 000 eurót (kb. 120 millió forintot). Érdekesség, hogy a hibrid hajtás ellenére a modell vegyes ciklusban mindössze 9 l/100 km-es fogyasztással is beéri – legalábbis papíron.
A magyarországi kihalt falvakról szóló sorozat egyik legkülönlegesebb túrája, amolyan Tüskevár-érzés volt, amikor Tiszahalász emlékei után kutattunk.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.