Az általunk is alaposan letesztelt aktuális S-osztály legkisebb benzines és dízel motorjai 3 literes lökettérfogattal és 6 hengerrel rendelkeznek. A 313+23 lóerős lágyhibrid és hátsókerék-hajtású S350d 41,2 millió forinton nyit, a 367+23 lovas szintén lágyhibrid összkerekes S450 4Matic alapára pedig 45,2 millió forint.
4 hengeres motor nincs a kínálatban, egyszerűen túlságosan rangon aluli lenne az S-osztályhoz, azonban korábban létezett ilyen kivitel.
A stuttgarti gyártó 2011-ben dobta piacra a 2013-ig forgalmazott S250 CDI-t, melynek "szíve" egy mindössze 2143 köbcentiméteres turbódízel egység.
A mellékelt fotókon látható és éppen új gazdára váró példány 2012 szeptemberében látta meg a napvilágot és azóta mintegy 191 ezer kilométert hagyott maga mögött.


A fekete fényezésű, világos bőrbelsős és igen jól felszerelt, többek közt masszírozással is szolgáló S250 CDI-től 17950 euró (7 millió forint) ellenében válna meg holland gazdája.
A két turbóval megfújt gázolajos erőforrás 204 lóerős teljesítménye és kereken 500 Nm-es nyomatéka egy hétfokozatú automata váltón keresztül érkezik meg a hátsó kerekekre.



Az 5,7 literes átlagfogyasztású modell 8,2 másodperc alatt gyorsul fel álló helyzetből 100-ra és 240 km/h a végsebessége.
A benzinkúton viszonylag keveset kell rá költeni, a szakszervizben viszont egész biztosan többet, mint egy hasonló összegbe kerülő új Suzukira.
A típus 14 évvel ezelőtt 20 millió forint körüli áron debütált Magyarországon. Ugyanebben az S-osztályban a 3 literes V6-os dízelmotor 235-258 lóerőt, illetve 540-620 Nm-t tudott – kellemesebb orgánum mellett.


