Március 16-án, hétfőn indul az István út és a Pozsonyi utca felújítása Újpesten, amely hónapokra jelentősen megváltoztatja a környék közlekedését. A kivitelező már átvette a munkaterületet, és megkezdte az előkészítő munkákat. A beruházás során a Görgey Artúr utcától a Madridi utcáig mintegy 1,8 kilométeres útszakasz újul meg, beleértve az útpályát és a járdákat is.
A felújítás több ütemben zajlik majd, és forgalomkorlátozásokkal jár és véglegesen a tervek szerint 2027 tavaszára lesz kész. Az első szakaszban a Pozsonyi utca Madridi utca és Tél utca közötti részén mindkét oldalon lezárják a szélső sávot, így az autósok irányonként egy-egy sávon haladhatnak.
A Tél utca és az Árpád út közötti szakaszon, Újpest-központ felé szintén a külső sávot zárják le. Több mellékutca – köztük a Chinoin utca, a Lebstück Mária utca, az Anonymus utca és a Munkásotthon utca – ideiglenesen zsákutcává válik.

A munkák idején az István út és a Pozsonyi utca végig járható marad, de az autósoknak hosszabb menetidőre kell készülniük. A buszmegállókat – például az Angyalföld kocsiszín megállót – ideiglenesen 45–50 méterrel arrébb helyezik.
A villamosközlekedés egyelőre nem változik, sőt a BKK áprilistól sűríti a villamosjáratokat, ezért a felújítás idején érdemes lehet inkább a kötöttpályás közlekedést választani.