Videón a kőbányai karambol: magával sodorta a Priust a figyelmetlen teherautós

Egy másik esetnél pedig egy teherautósnak nem számított a piros lámpa, és a szembe sáv sem.

  • HVG

Két friss fedélzeti kamerás közlekedési videót is megosztott a Bp-i Autósok közössége oldal, amelyekből az egyik egy szerencsés kimenetelű baleset, míg a másik egy súlyos szabálysértés volt.

Az első videón egy billenőplatós teherautó halad a belső sávban Kőbányán, majd záróvonalon átlépve sávot vált. A manőver során nekiütközik a mellette haladó Toyota Prius bal hátsó részének – az autó az ütközés hatására megpördül, és a teherautó elé kerül. A felvételt beküldő olvasó szerint a helyszínen vita alakult ki arról, ki okozta a balesetet, ki kire váltott sávot. A dashcam-felvétel azonban egyértelműsítette a felelősséget.

Szerencse, hogy csak kisebb, betört üvegből eredő sérülés történt – ám a mögötte haladók közül senki sem állt meg ellenőrizni, történt-e személyi sérülés.

https://youtu.be/N0BBSVa0qeI?t=18

A videó második részében egy újabb veszélyes manőver látható. A XXIII. kerületi Grassalkovich út és a Hősök tere kereszteződésében piros jelzőlámpánál egy kisteherautó sofőrje nem volt hajlandó várni: záróvonalon áthaladva, a szemközti forgalom sávját használva előzte meg a kamerás autót – miközben egy jobbról érkező Mercedes is megjelent a kereszteződésben. A két jármű csak hajszál híján kerülte el az ütközést.

https://hvg.hu/cegauto/20260606_ulloi-ut-baleset-auto-villamos-karambol-video

Hozzászólások