Európába hozza elektromos kamionját a Tesla

Nagyjából 800 kilométerre képes egy töltéssel a Semi.

  • HVG

A Tesla egyre komolyabban készül arra, hogy Európában is piacra dobja a Semi elektromos kamionját. A németországi előkészületek után Franciaországban is megkezdődött az értékesítési szervezet kiépítése: a vállalat külön üzletfejlesztési vezetőt nevezett ki a Semi franciaországi bevezetésére.

A Tesla már korábban is keresett munkatársakat Münchenben a Semi európai értékesítéséhez, így a francia lépés újabb jele annak, hogy közeledik a modell itteni rajtja. Elon Musk korábbi közlése szerint a Semi 2027-ben érkezhet meg Európába, és az első kiszállításokat is ekkorra tervezik.

A frissített elektromos nyerges vontató két változatban készül: az alapmodell hatótávolsága mintegy 525 kilométer, a Long Range kivitelé pedig akár 800 kilométer is lehet, 37,2 tonnás szerelvényössztömeg mellett. A hajtásról három villanymotor gondoskodik, a fülkében pedig középre helyezett vezetőülés és két 16 colos érintőképernyő található. A Semi számos vezetéstámogató rendszert is kap, később pedig a Tesla önvezető technológiáját is integrálnák a modellbe.

A Semi sorozatgyártása 2026 tavaszán indult el Nevadában, a Tesla pedig teljes kapacitás mellett évi 50 ezer kamion gyártását célozza. Az európai változatot a helyi előírásokhoz is hozzá kell igazítani, de a Tesla szerint ehhez csak korlátozott módosításokra lesz szükség.

Hozzászólások