Két éve havi félmilliót kap az Állami Számvevőszék volt elnöke a Szarvasi Polgármesteri Hivataltól
Domokos László tevékenységének haszna csak hosszabb távon ismerhető meg a főjegyző szerint.
Domokos László tevékenységének haszna csak hosszabb távon ismerhető meg a főjegyző szerint.
A magyar államháztartást és az egész nemzetgazdaságot érintő legjelentősebb probléma a felhalmozott államadósság – mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán a számvevőszék Országkockázatok/hosszú távú államháztartási kockázatok című konferenciáján.
A 2012. évi költségvetés végrehajtásáról szóló törvényjavaslat megalapozott, az abban szerepeltetett adatok megbízhatóak, a költségvetés végrehajtása a jogszabályi előírásoknak megfelelt - ismertette a zárszámadás keddi parlamenti vitájában az Állami Számvevőszék (ÁSZ) ellenőrzésének konklúzióját Domokos László.
Domokos László ÁSZ-elnök ugyanakkor úgy véli, hogy magas a közepes kockázatú, és kisebb a magas kockázatúnak minősülő adóbevételek összege.
Az LMP politikusa az ÁSZ-elnök interjújára reagált, melyben Domokos László azt mondta, nincs többé szükség a Költségvetési Tanácsra.
A Transparency International (TI) szerint nagy felelőtlenség vezető nélkül hagyni az Állami Számvevőszéket (ÁSZ) - mondta szerdán a (TI) magyarországi szervezetének vezetője azzal kapcsolatban, hogy lejárt Kovács Árpád elnöki megbízatása és utódjáról nem sikerült megállapodniuk a pártoknak.
A Fidesz fontolóra vette az MSZP korábbi felvetését, és nem zárja ki, hogy akár szavazataival is támogatja az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelenlegi elnökének, Kovács Árpádnak az ismételt kinevezését - mondta Tállai András (Fidesz), a számvevőszék vezetőit jelölő parlamenti bizottság alelnöke.