Online államvizsga közben omlott össze az orvosi egyetemek informatikai rendszere
Nem zárható ki, hogy hackertámadás történt.
Nem zárható ki, hogy hackertámadás történt.
A miniszterelnök levelét az államvizsgázók is megkapják.
A rendszerváltás ikonikus politikusa, aki még az MSZMP-nek is tagja volt, amíg ki nem zárták, később pedig megfordult az MDF-ben és az MSZP-ben is, a harmadik diplomáját szerezte
Jövő szeptemberig kaptak haladékot a szakdolgozatra és az államvizsgára.
Vitát váltott ki az ELTE-n Semjén Zsolt diplomamunkája 1992-ben. Az egyik bírálója elégtelent, a másik jelest adott a dolgozatra, ám végül egy harmadik opponens felkérésével rendezték a kérdést. Úgy tudjuk, a gondot nem plágiumgyanú, hanem az váltotta ki, hogy a munka – amely sokat merített a teológiára 1991-ben leadott disszertációból – nem illett a szociológia intézet profiljába, illetve a dolgozat szakmai színvonalát is kifogásolták.
Közokirat-hamisítás miatt, ismeretlen tettes ellen indított nyomozást a rendőrség abban a Semmelweis Egyetem (SE) testnevelési karát (TF) érintő államvizsgabotrányban, amelyről hétfőn számolt be a hvg.hu. Az SE rektora az ügyben belső vizsgálatot indított.
Azonnali belső vizsgálatot rendelt a Semmelweis Egyetem rektora a testnevelési és sporttudományi kar idei diplomaosztójának ügyében, amelyről a hvg.hu írt hétfőn. Szél Ágoston hétfő este kiadott rövid közleményében azt írják: a cikkben említett rendőrségi feljelentésről a rektor a mai napig nem kapott hivatalos tájékoztatást. Az írásban „megfogalmazott állítások súlyosságára való tekintettel” rendelte el a belső vizsgálatot, amelynek eredményéről tájékoztatni fogják a nyilvánosságot – tették hozzá.
Befolyással üzérkedés, többrendbeli közokirat-, illetve magánokirat-hamisítás gyanújával tettek feljelentést ismeretlenek a Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karának (TF) idei diplomaosztóján történtekkel kapcsolatban a BRFK-n. Az egyik érintett hallgató egy sportügyekben illetékes fideszes politikus fia.
Nehéz megmondani, mennyire elterjedt a hivatkozás nélküli kopipésztelés a magyar felsőoktatásban, mivel az iskolák csak ad hoc módon használnak plágiumszűrő szoftvert – sőt, olyan intézmény is van, ahol tudatosan kerülik a program alkalmazását.