Több száz tiltakozó vette körül az ELTE-t
Élőláncos tiltakozó akciót tartottak diákok és tanárok kedden az ELTE BTK épületénél az egyetemi oktatókat érintő elbocsátások elleni tiltakozásul.
Élőláncos tiltakozó akciót tartottak diákok és tanárok kedden az ELTE BTK épületénél az egyetemi oktatókat érintő elbocsátások elleni tiltakozásul.
Élőlánccal tiltakoznak az ELTE BTK-n zajló elbocsátások ellen az egyetemfoglaló diákok – írja az Eduline. A demonstráció kedden fél kettőkor kezdődik az egyetem Múzeum körúti campusán, a hallgatók negyed háromtól fórumot tartanak a felsőoktatást érintő forráskivonásról.
Körbevette a Parlament épületét hétfő délután a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) szimpatizánsainak élőlánca. A résztvevők transzparensekkel demonstráltak, a Kossuth téri képviselői parkolóhoz közelebb állók pedig füttyögtek és be is kiabáltak a kormánypárti képviselőknek.
Bár az Országgyűlés hétfői napirendjéről lekerült a választási eljárási törvényjavaslat, a Demokratikus Koalíció nem halasztja el a törvény elleni tiltakozó akcióját.
Gyurcsány Ferenc a parlament köré vont élőlánccal tiltakozna az előzetes regisztráció ellen. De csatlakoznának-e a kezdeményezéshez más ellenzékiek?
Nem akar kormányfőjelölt lenni a 2014-es parlamenti választáson Gyurcsány Ferenc. A Demokratikus Koalíció elnöke erről a szlovák hírügynökségnek beszélt szombaton. A Demokratikus Koalíció az éhségsztrájkot követő rendezvényén további tiltakozási formákat javasolt szombaton a választási feliratkozás terve elleni egyhetes éhségsztrájkját befejező Gyurcsány Ferenc. Ha elfogadják a törvényt, a Demokratikus Koalíció élőláncot szervez a Parlament köré.
Tizenhat kilométeres élőláncot alkotott több ezer orosz ellenzéki vasárnap a Moszkva belvárosát körülvevő körúton "Ne hagyjuk Putyint bejutni a Kremlbe" jelszóval, egy héttel a március 4-i elnökválasztás előtt.
Még folyamatban vannak azok a büntetőeljárások, amelyeket az LMP országgyűlési képviselői és aktivistái ellen indítottak a hatóságok a tavaly decemberi „leláncolós” akciójuk után. Lehet, azért húzzák az időt ebben az ügyben, hogy elkezdődjön a parlament tavaszi ülésszaka, és a kormánypártok kegyelmet gyakorolhassanak – legalábbis ezt írja a szerdai Népszabadság bennfentes forrásokra hivatkozva.
Mintegy százötvenen élőláncot alkottak szerdán a kolozsvári Mátyás király szoborcsoport körül, amelyet előző este néhány román fiatal meggyalázott a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget (RMDSZ) szidalmazó, obszcén feliratot írva az alkotás talapzatára.
A MSZP szerint a Kossuth téri szobroknak jelentése van, ezért szerveztek pénteken élőláncot József Attila szobrához.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) szerint több téves állítás is szerepel a Parlament előtt hétfőn tüntető szakszervezetek petíciójában.
A tisztességes szociális párbeszéd visszaállítását követelik a Kossuth téren tüntető szakszervezetek, amelyek szerint a kormány eddigi intézkedései nem kedveztek a magyar munkavállalóknak.
Szakszervezetek és érdekvédelmi szövetségek demonstrálnak ma a Kossuth téren a kormány munkavállalókat érintő tervei ellen. A Házba érkező Selmeczi Gabriellát és Pálffy Istvánt is kifütyülte a tömeg. A tüntetők átadták petíciójukat.
Több ezer szimpatizánst és munkavállalót várnak a parlament elé ma dél körül a Munka törvénykönyve elleni tiltakozásra a szakszervezetek, akik továbbra is háromoldalú párbeszédet követelnek. A kormány az amúgy is megosztott szakszervezeti szféra további gyengítésére játszik - mondta Varga László a Klubrádió Reggeli gyors című műsorában.
A Parlament körüli élőlánccal tiltakozik hétfőn, az őszi ülésszak első napján négy szakszervezeti konföderáció az elmúlt egy évben hozott, a munkavállalókat érintő intézkedések és az új Munka törvénykönyve (Mt.) ellen.
A Parlament körüli élőlánccal tiltakoznak hétfőn az érdekképviseletek az új Munka törvénykönyve és azon intézkedések ellen, amelyeket az elmúlt egy évben hoztak a munkavállalókkal kapcsolatban.
Július második hétvégéjén nem csupán kánikula volt, de történt pár említésre méltó esemény Magyarországon. Íme, összefoglalónk.