Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#újságíró

MTI Világ

Őrizetbe vettek több újságírót, emberi jogi aktivistát

Őrizetbe vettek nyolc francia újságírót Egyiptomban, ahol kormányellenes tüntetések zajlanak, a zsurnaliszták többsége csütörtök estig nem nyerte vissza szabadságát - közölték Párizsban az újságírókat foglalkoztató sajtóorgánumok; több emberi jogi aktivistát szintén előállítottak.

MTI Világ

Szigorúbbak lesznek a vietnami bloggerekkel a hatóságok

Újabb, az újságírók és internetes naplóírók tevékenységét korlátozó rendeletet fogadtak el Vietnámban, amely súlyos pénzbírságot helyez kilátásba a "nem engedélyezett" vagy a "nép érdekeit" sértő információk közlése esetén - közölte pénteken a Bizottság az Újságírók Védelméért elnevezésű, New York-i székhelyű szervezet (CPJ).

Hírszerző/FH Itthon

Magyar Sziget: zaklatás miatt nyomoznak, gyanúsított is van

Van már gyanúsítottja a 2010 augusztusában a Magyar Sziget rendezvényen történt atrocitásnak. Mint ismert, a nemzeti oldal által szervezett rendezvényen újságírók szerint antiszemita beszédek hangzottak el, a jobbikos Zagyva György Gyula országgyűlési képviselő pedig egy zárt faházban fenyegetően lépett fel a Hetek című lap újságíróival szemben.

Hírszerző/FH Világ

Letartóztatások újságíróverés miatt Horvátországban

A horvát belügyminisztérium közlése szerint a rendőrség őrizetbe vett négy embert, akik a gyanú szerint részt vettek egy oknyomozó újságíró két évvel korábbi brutális megverésében. A letartóztatott emberek a hatóságok gyanúja szerint egy horvát üzletember megverését is ők követték el.

MTI Kult

Meghalt Metz Katalin

Elhunyt Metz Katalin színikritikus, újságíró - adta hírül a Színházi Kritikusok Céhe.

MTI Karrier

Kétnapos sztrájkot kezdtek a BBC újságírói

A brit médiacég alkalmazottai azért kezdtek munkabeszüntetésbe, mivel szakszervezetüknek nem sikerült megállapodásra jutnia a brit közszolgálati médiatársaság vezetésével a vállalati nyugdíjkasszában halmozódó tetemes hiány mérséklésének módjáról.

MTI Itthon

Meghalt Papp János

Hatvanöt éves korában elhunyt Papp János újságíró - közölte a Magyar Hírlap kedden.

1
22 23 24 25 26 27 28
Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Ár-érték bajnokság: teszten a 200 megapixeles Honor 400 és 400 Pro

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Áttörés a magfúzióban: közelebb került a valósághoz a korlátlan energia előállítása

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Egy év alatt a negyedére esett vissza a Magyar Suzuki nyeresége

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Most végre a saját eszközükkel lehet keresztbe tenni a bűnözőknek

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Veszteséget hozott Tiborcz Istvánnak a turai kastély, de így is összejött 31 millió forint osztalék

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

Alkotmánybírósághoz fordul a kamatstop miatt az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen Bank

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

Fővárosi projektektől vont el a kormány uniós pénzt a saját ötletére a budapesti főtájépítész szerint

A címlapról ajánljuk