#újságíró





Száz éve már működött a mai netes honlapok modellje?
 

Száz éve már működött a mai netes honlapok modellje?

Már az internet előtt is létezett a mai honlapok őse - nem számítógépeken, hanem egy újság kirakatában, illetve utcafrontján, ahol gyorshírekkel, élő közvetítésekkel szolgáltak a hírlapírók. Az információk között pedig fizetett hirdetések bújtak meg.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós



Eltűnt a New York Times négy újságírója Líbiában
 

Eltűnt a New York Times négy újságírója Líbiában

Eltűnt Líbia keleti részén a New York Times című amerikai lap négy újságírója, köztük egy kétszeres Pulitzer-díjas tudósító - közölte szerdán a Times. Közben a Guardian című brit lap főszerkesztője bejelentette, hogy a líbiai hatóság szabadon engedték egyik újságírójukat, akit két hete vettek őrizetbe. A Bizottság az Újságírók Védelmére (CPJ) nevű sajtóvédő szervezet több mint negyven újságírók elleni támadást jegyezett fel Líbiában.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Kővel fenyegette az újságírókat egy dóci nő
 

Kővel fenyegette az újságírókat egy dóci nő

Kővel fenyegetett újságírókat egy nő kedden a Csongrád megyei Dócon, amiért otthona közelében forgattak. A stáb elhajtott a helyszínről, egyikük sem sérült meg, ám a nő ellen eljárás indult. Tettéért akár elzárást is kaphat.

FH/Hírszerző FH/Hírszerző


42 újságírót öltek meg munkája miatt 2010-ben
 

42 újságírót öltek meg munkája miatt 2010-ben

A legveszélyesebb országnak Pakisztán számít a sajtó munkatársai számára. Az újságírók ellen elkövetett gyilkosságok kilencven százaléka megoldatlan marad. Az áldozatok kilencven százaléka helyi újságíró volt.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH

Újságírókra támadtak a hazatoloncolt dühös macedónok
 

Újságírókra támadtak a hazatoloncolt dühös macedónok

Egy nagyjából 60 fős macedón csoport felnőtt tagjai megtámadtak újságírókat, tévéseket a szkopjei repülőtéren, csütörtökön, miután hazaérkeztek Németországból. A csoport menedékkérelmét elutasították, ezért kitoloncolták őket.

Hírszerző/FH Hírszerző/FH