Indul a visszaszámlálás: űrbéli karambolra készül a NASA
A NASA bolygóvédelmi tesztjének egyik igen fontos mozzanatára lehet számítani néhány hét múlva.
A NASA bolygóvédelmi tesztjének egyik igen fontos mozzanatára lehet számítani néhány hét múlva.
A baleset akkor történt, amikor a Cessna típusú repülők megközelítették a repülőteret.
A halálos áldozatok mellett 22-en meg is sérültek a tragédiában.
A baleset körülményei tisztázatlanok még. A személyautóban ketten megsérültek.
Csupán egy-két napon át látható, ha két neutroncsillag összeütközik, egy új teleszkóppal viszont valós időben lehet megfigyelni az eseményt.
A csanádpalotai határátkelőnél pedig már öt kilométeres a Románia felé álló sor.
A kedd hajnali baleset Kocsord és Győrtelek között történt.
A Budapest felé vezető oldalon történt a baleset, a forgalom a leállósávban halad.
Megint olyan vasúti átjáróban történt baleset, ahol rendben működött a fénysorompó.
Az autó előzés közben csúszott meg, így vágódott a villanyoszlopnak. A kocsiban ülők közül senki nem kötötte be magát.
Az ütközéskor a fény- és félsorompó jól működött, tilos jelzést mutatott.