Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#2010-es választás

Itthon

Több párt és szervezet hitte saját jelöltjének Szalma Istvánt

Egymástól függetlenül három szervezet is a képviselőjelöltjeként nevezett meg Békés megye 2-es számú választókörzetében egy helyi férfit. A gyulai Szalma Istvánt az LMP, a Torgyán–Kisgazda Koalíció és a Civil Mozgalom is saját indulójaként mutatta be.

MTI Itthon

Mit akar és mit ígér a Fidesz?

Miközben egy esetleges Fidesz-kormány majdnem húsz vállalását ismertette Orbán Viktor egy hét alatt, addig a kormányzati szerkezetről még nem született döntés. Az MTI fideszes forrásból származó információi szerint a párt négy verzió közül fog választani.

MTI Gazdaság

Elemzők: erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak

Az elemzők többsége szerint erős Fidesz-kormány lenne a legjobb a magyar gazdaságnak az áprilisi választások után, mivel az végre tudná hajtani azokat a reformokat, amelyek a gazdaságot versenyképesebbé tennék - írta a Reuters 23 magyarországi gazdasági elemző megkérdezése alapján készült elemzésében.

MTI Itthon

Már 37 pártot vett nyilvántartásba az OVB

Újabb kilenc pártot vett nyilvántartásba az Országos Választási Bizottság (OVB), ezzel 37-re emelkedett azoknak a jelölőszervezeteknek a száma, amelyek megméretnék magukat az áprilisi országgyűlési választásokon.

MTI Itthon

Elkészült az MTI választási kódexe

A nemzeti hírügynökség elkészítette és ezekben a napokban eljuttatja a pártokhoz, valamint az illetékes választási szervekhez az MTI választási kódexét.

hvg.hu Itthon

Így ikszelhet, aki jobbikos

Egy tréfás kedvű, ám magát megnevezni nem kívánó politikai elemzőt megihletett a parlamenti választáson induló öt párt eddigi kommunikációja.

MTI Itthon

A választók fele el se menne voksolni

Negyedével kisebb arányú a részvételi hajlandóság a 2010. áprilisi parlamenti választást megelőzően, mint 2006-ban és 2002-ben volt - mondta az Ipsos Zrt. elnöke szerdán az MTI-nek Szekszárdon.

MTI Itthon

Gyurcsány, Bajnai és Orbán halálával viccelődtek

A fideszes Bagó Zoltán honlapján is megtalálható volt az a szöveg, amely miatt az ellenzéki párt azzal vádolt meg egy MSZP-s képviselőjelöltet, hogy Orbán Viktor halálát kívánja. A két szöveg közötti fő különbség az, hogy Bagó Zoltánnál nem pártja elnöke, hanem Bajnai Gordon mostani és Gyurcsány Ferenc volt kormányfő szerepelt a beírásban.

MTI Itthon

Az LMP indítja a legtöbb nőt a választásokon

A Lehet Más a Politikának (LMP) mind a 176 egyéni választókerületben lesz jelöltje - jelentette be a párt szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján Schiffer András, a párt országos listavezetője.

Itthon

Szalay Pétert indítja a Fidesz Kosztolányi Dénes helyett

Szalay Péter sebész-főorvos megerősítette az MTI-nek az Index szerdai információját, amely szerint a fővárosi XIII. kerület egyik választókerületében nem Kosztolányi Dénes, hanem ő lesz a Fidesz-KDNP egyéni képviselőjelöltje.

hvg.hu Itthon

Az MSZP legnagyobb gondja

A nyugdíjasok helyzete lesz a központi témája az összes kampánynak? A Political Capital 79 nap című kampányblogja szerint várhatóan a szereposztás valamint a vita színvonala is változatlan marad.

MTI Itthon

Kopogtatócédulákért törhettek fel egy sor postaládát

Feltört postaládák ügyében nyomoz a főváros VIII. kerületében a rendőrség - jelentette kedden este az MTI munkatársa, aki azt látta, hogy az egyik Köztársaság téri lakóépületben a postaládák mintegy felét törték fel ismeretlen tettesek.

hvg.hu Itthon

Kudarcba fullad Budaházy „kiszabadítása”?

Előzetes letartóztatásából képviselőjelöltként szabadulna a súlyos bűncselekményekkel vádolt Budaházy György, csakhogy eddig nagyon kevés, az indulásához szükséges ajánlószelvény gyűlt össze, így nagy az esély arra, hogy a Magyarok Nyilai nevű szervezet vezetőjeként számon tartott férfi börtönben marad.

MTI Itthon

E-dokumentumok országgyűlési választáshoz

Az áprilisi országgyűlési választás dokumentumait elektronikusan is ki lehet tölteni az OVI weboldalán. A választópolgár igazolást kérhet a neten, ha nem a lakóhelyén kíván szavazni, a külképviseleti névjegyzékbe való felvételét is intézheti online.

Pelle János Publicisztika

Kopogtatócédulák - napi árfolyamon

A jelöltajánlás módszerei közül a kopogtatócédula-gyűjtés ad alkalmat a legtöbb visszaélésre, az elmúlt két évtized öt választása erre enged következtetni. Látszólag kiküszöböli a pénzt, épít az állampolgárok becsületére, demokrácia iránti elkötelezettségére, valójában a kopogtatócédulákat adják-veszik, kialakul a szabadpiaci árfolyama. Ennél a kaució intézménye jobbnak tűnik.

Itthon

Gigantikus képernyőkön folytatódhat a kampány

A Magyar Nemzet szerint rövidesen 15-18 négyzetméteres LED-falakon is megjelenhet a kampány; a New York-i Times Square mintájára Magyarországon is startol a hatalmas mozgóképeket is megjelenítő technika, amit elsőként a pártok vehetnek igénybe.

Papp László Tamás Publicisztika

Orbán úgy tesz, mintha kampányolna

Orbán érthetően beszélt, de nem sokat mondott. Ha ennyi a programja, könnyű lesz betartani – ironizálhatnánk. Nem ígért vért, verejtéket, könnyeket – igaz, oázist és Kánaánt sem. Utóbbi a két előző választás röhejes, aztán pénzügyi tragédiába forduló ígérethalmazához viszonyítva akár üdítő fellélegzésnek is elmehet.

1
29 30 31 32 33
36
Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Orbán csapdában: hogy erősnek látszódjon, tíz napig nyaralnia kell

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Havas Henrik kijelentette, hogy már Magyar Pétert támogatja

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Mága Zoltántól vehetett át díjat Leslie Mandoki

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Újabb áremelés jön a benzinkutakon

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Aubrey Plaza elképzelhetetlen tragédiának nevezte férje, Jeff Baena halálát

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

Újabb Kínából érkező vírussal riogatnak, de van okunk félni a HMPV-től?

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

Elon Musk apja szerint a fia megvenné a Liverpool FC-t

A címlapról ajánljuk