szerző:
MTI

Elveszett évtized volt Magyarország számára az elmúlt tíz év - vélekedett Bokros Lajos egy osztrák napilap hétfői számában megjelent interjúban.

A gazdaság állapota jelenleg a tíz évvel ezelőttinek felel meg, a 2000-es évek "mesterséges növekedése" elveszett - mondta a Magyar Demokrata Fórum (MDF) miniszterelnök-jelöltje a Die Pressének.

A politikus szerint nem igaz, hogy az MDF nem fog bekerülni a parlamentbe. "Ezt a múltban is állították, újra és újra. Ez (az állítás) nem igaz" - fogalmazott az újságíró közvélemény-kutatási eredményekre utaló kérdésére válaszolva. "Az biztos - tette hozzá -, hogy az MDF nem fog bekerülni a kormányba, én nem lesz a Fidesz kisebbik partnere."

A volt pénzügyminiszter szerint Magyarország az 1990-es években még élen járt a reformok terén. Ez megváltozott 2000-2001-ben, azóta minden kormány a belföldi kereslet élénkítését célzó, a keresletet nagyobb állami kiadások révén fokozó politikát folytatott. A kormányzó pártok szemében a költségvetési hiány és az államadósság mindegy volt. Magyarország könnyű prédája lett a válságnak - állította.

Bokros szerint a többi párt a rövid távú szavazatmaximalizálásra törekszik, és mindent megígér az embereknek, az MDF az egyetlen párt, amely reális gazdaság- és társadalompolitikát képvisel. "Magyarország nem engedhet meg magának ilyen nagy államapparátust. Égető szükség van a takarékosságra az egészségügyben, az oktatásügyben, a közigazgatásban és a nyugdíjrendszerben" - mondta.

A riporter kérdésére elmondta, hogy a Jobbik népszerűségének legfontosabb okát a gazdasági visszaesésben látja. A közbiztonság is romlott, a szélsőjobb ezt a romák számlájára írja - mondta. A romák munkanélküliségével összefüggő feszültségek tekintetében a magyar oktatási rendszer is nagyon rossz, mert az elkülönítésre és nem az integrációra alapoz.

A politikus saját véleménye szerint ő "már nem olyan népszerűtlen" 1995-96-os pénzügyminiszteri intézkedései miatt, mint korábban volt. "Az emberek most a növekedés aranykoraként gondolnak a kilencvenes évekre. Azt gondolják: talán mégis igaza volt ennek az átkozott Bokrosnak!" - mondta a Die Pressének.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Lengyel László Vélemény

Lengyel László: Bokrost nem szabad a műtőasztalhoz engedni

Bokros Lajos maga mélyen demokratikus és szociális érzelmű, de elveiben rémisztően antidemokratikus és antiszociális. Bármikor hajlandó korlátozni a demokráciát és a jogokat, ha azok a liberális gazdasági reformokkal szembekerülnek.

Társadalom

Bokros Lajos - Ungár Klára szópárbaj

A 2010-es parlamenti választási kampány részeként szombaton Budapesten vívott nyilvános szópárbajt Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért (SZEMA) elnökségi tagja és Bokros Lajos, a Magyar Demokrata Fórum miniszterelnök-jelöltje. Az amúgy szórakoztató és kulturált vita szépséghibája, hogy a SZEMA) anyagi okokból – eredeti terveivel ellentétben – nem indul a választáson.

hvg.hu Itthon

Kiábrándult MSZP-szavazókért kóstolgatja Orbánt az MDF

Az MDF a parlamentbe jutásért küzd, így mondhat akár olyan népszerűtlen konkrétumokat, amiket a Fidesz egyelőre kockázatosnak ítél. Az őszinte üzenetek hitelessé teszik a pártot, ám az SZDSZ-szel kötött együttműködés éppen ezt a hitelt erodálhatja. Krekó Péter politikai elemző nyilatkozik.

Antal Attila Publicisztika

Harc a szavazatokért a Facebookon

Orbán Viktor múlt pénteki évértékelője nem lepte meg a közönséget, nagyjából Bokros Lajos „orbánértékelő” beszéde is a várt eredménnyel zárult, sőt Mesterházy Attila reakcióira is számíthatott a nagyérdemű. Mindenképp figyelemreméltó azonban a beszédek illetve év(tized)értékelők internetes elő- és utóélete, amelyek talán egy új vitakultúra alapjai is lehetnek – állapítja meg Antal Attila a Méltányosság Politikaelemző központ munkatársa.

hvg.hu Itthon

Bokros Lajos is mond évértékelő beszédet

Évértékelő beszédet tart vasárnap Bokros Lajos; az MDF közlése szerint a párt kormányfőjelöltje nemcsak összefoglalja a 2009-es év történéseit, hanem beszélni fog azokról a dolgokról, amelyeket el kell végezni ahhoz, hogy Magyarország kilábaljon a válságból.

hvg.hu Itthon

Bokros Orbánt támadja, Mesterházy sem marad ki

Bokros Lajos nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort. Ezt maga a kihívó közölte az MDF szombat délutáni budapesti sajtótájékoztatóján. Az Országos Választmány elfogadta a párt programját, jóváhagyták az SZDSZ-szel kötött megállapodást, és elhatározták, a választás két fordulója között egyetlen párt javára sem léptetik vissza a Fórom jelöltjeit.

hvg.hu Itthon

Bokros Lajos nyilvános vitára hívta ki Orbán Viktort

Az MDF országos választmánya elfogadta a párt választási programját és jóváhagyta az SZDSZ-szel való együttműködést is - mondta Makay Zsolt, az országos választmány elnöke szombaton Budapesten sajtótájékoztatón

MTI Itthon

Bokros: okos államot, erős társadalmat

Évértékelő és programadó beszédet tartott ma Bokros Lajos, az MDF miniszterelnök-jelöltje. A volt pénzügyminiszter szerint nem erős államra, hanem okos államra és erős társadalomra van szüksége Magyarországnak.

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

Itt egy applikáció, amely megmondja, hamis-e a bankjegy

Leégett egy ház Somoskőújfalun, egy férfi meghalt

Leégett egy ház Somoskőújfalun, egy férfi meghalt

Videó: Ráküldtek egy szoftvert a Last Christmas videoklipjére, az eredmény megdöbbentő lett

Videó: Ráküldtek egy szoftvert a Last Christmas videoklipjére, az eredmény megdöbbentő lett

Találtak egy mini szfinxet, de volt valami furcsa vele

Találtak egy mini szfinxet, de volt valami furcsa vele

Touch ID és/vagy Face ID? Mi lesz velük az iPhone 12-ben?

Touch ID és/vagy Face ID? Mi lesz velük az iPhone 12-ben?

Pokoli meleg van Ausztráliában

Pokoli meleg van Ausztráliában