#5G-s hálózatok kiépítése

hvg.hu Tech

30 ezer forintos 5G-s telefonokat ígér a Huawei

A Huawei bejelentette, hogy eddig huszonkét távközlési szolgáltatóval kötött világszerte megállapodást valós 5G kereskedelmi hálózatok kiépítésére, és további 50 szolgáltatóval vesz részt 5G hálózatok tesztelésében. A londoni Global Mobile Broadband Forum-on (MBBF) a vállalat bemutatta azon megoldásait, amelyek segítik majd a szolgáltatókat az 5G kereskedelmi felhasználásának elindításában. A Huawei egyúttal azt is megerősítette, hogy 2019-től már elérhetőek lesznek az első 5G-képes, hajlítható kijelzőjű okostelefonjaik is.

Csizmadia László szerint itt az ideje, hogy a „balliberális országfosztás” nyomába eredjenek

Bemutatta a Honor az új mobiljait, visszakerül rájuk a Google

A BKK szerint ugyanaz okozza a fővárosi dugókat, mint ami a járvány előtt

Elfogadták a 2022-es költségvetést, a homofóbtörvényt, a Fudan-jogszabályt és a bérlakások eladását

Elfogadták a 2022-es költségvetést, a homofóbtörvényt, a Fudan-jogszabályt és a bérlakások eladását

Bemutatta a Honor az új mobiljait, visszakerül rájuk a Google

Bemutatta a Honor az új mobiljait, visszakerül rájuk a Google

„Nem lehet minket eltakarítani innen, csak azért, mert valakinek nem tetszik” – videós összefoglaló a homofóbtörvény elleni tüntetésről

750 ezerért kelt el a Kádár János segít apámnak beprogramozni az új színes tévénket című kép

Kórházi ágyáról üzent Christian Eriksen – fotó

A címlapról ajánljuk
Még több hír a VOLKSWAGEN támogatásával