#Alitalia

Sztrájkot hirdettek a Carpatair ellen
 

Sztrájkot hirdettek a Carpatair ellen

Az olasz ügyészség vizsgálatot indított, az olasz légiforgalmi szakszervezetek pedig sztrájkot hirdettek a szombat este a római fiumicinói repülőtéren bekövetkezett baleset miatt. A Carpatair román légitársaság gépe kisiklott a leszállópályáról.

MTI MTI

Kicsúszott a leszállópályáról egy repülőgép Rómában
 

Kicsúszott a leszállópályáról egy repülőgép Rómában

Az erős szél miatt kicsúszott a leszállópályáról landolás közben egy román utasszállító repülőgép Rómában, a balesetben hatan megsérültek. Az Alitalia a baleset után bejelentette, felfüggeszti két vonalon a romániai cégnek az olaszországi tevékenységét.

MTI MTI


Tovább dagadt az Alitalia vesztesége
 

Tovább dagadt az Alitalia vesztesége

Az Alitalia olasz légitársaság 131 millió euró veszteségről számolt be a március végével záródott negyedévről elsősorban a magasabb üzemanyagárak és az erősebb dollár miatt. A cég szerint igen nehéz év lesz az idei.

MTI MTI

Hétszáz dolgozót küld el az Alitalia
 

Hétszáz dolgozót küld el az Alitalia

Két évvel privatizációja és az ezzel járó létszámcsökkentés után ismét munkahelyeket szüntet meg az olasz Alitalia: a légitársaság vezetése pénteken 700 fős, mintegy 8 százalékos karcsúsításról egyezett meg a szakszervezetekkel.

MTI MTI