A Vörös Hulk is feltűnik az új Amerika kapitány előzetesben - videó
Ugyan a trailer már megérkezett, a premier csak jövőre, Valentin-napon lesz.
Ugyan a trailer már megérkezett, a premier csak jövőre, Valentin-napon lesz.
Az Amerika kapitányt alakító Chris Evanst választotta idén a világ legszexibb férfijának az amerikai People magazin.
Letartóztatták Mollie Fitzgeraldot, a vád szerint megölhette édesanyját.
Miután a fél világ – és közte Marvel-hősök is – hamuvá lett, ki marad, hogy megküzdjön Thanosszal az univerzumért?
A Bosszúállók: Végtelen háború valóban az a Marvel-film, amire a legtöbb rajongó vágyott. Faramuci módon mégsem ennek a 149 perces epikus szuperhősfilmnek – a várthoz képest is felettébb drámai – befejezéséből fog kiderülni, hogy mennyire mertek igazán tökösek lenni az alkotók. Kritika.
Hihetetlennek tűnő történetről számol be a megyei napilap online kiadása: angol nyelven írt valaki levelet a Mikulásnak, amit aztán léggömbbel próbált meg eljuttatni a címzetthez. Többen azt gondolják, hogy az amerikai kisfiú, Patrick valahol Európában üdülhetett a levél írásakor, a lufi pedig így juthatott el egészen a Viharsarokba.
Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: kiderült, hogy gazdagszik Orbán felcsúti haverja; a miniszterelnöktől most egy úgynevezett rádióinterjúból tudtuk meg, mennyire elégedett; az OECD is elégedett kicsit velünk, de azért messze nem ugyanannyira; Körmenden meg egyenesen kiakadtak, de a kormányt ez nem zavarja.
Az Amerika Kapitány 3 – Polgárháború immár a 13. Marvel-képregényfilm, és mint olyan, újabb szuperhősöket vezet be az egyre csak táguló univerzumba, miközben igyekszik megalapozni a következő Bosszúálló mozit. Megnéztük, működik-e még Vasemberék varázsa abban a filmben, ahol egymással csapnak össze kedvenc szuperhőseink. Vegyes érzésekkel távoztunk a moziból.
Az idei második nagy Marvel-dobásban Vasember és Amerika kapitány összecsapása mellett végre az új Pókember is csatlakozik a Bosszúállók gárdájához.
Bemutatása második hétvégéjén is Amerika kapitány vezette a jegyeladási listát az észak-amerikai mozikban: a szuperhős második kalandjára 41,4 millió dollárért (10 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők.
Tőle szokatlan módon egy szuperprodukcióban, méghozzá az Amerika kapitány című képregény-feldolgozás folytatásában vállalt szerepet Robert Redford - értesült a Los Angeles Times című lap.
Talán érdemesebb megtanulni kezelni az érzéseinket, mint gyűlölködni.
Jóból is megárt a sok: Chris Evans nyolc év után úgy érzi, elég volt a Marvel-hős szerepéből.
Gregoire Leon Guillemin, francia post-pop art képzőművész nem tett mást, minthogy belopózott a képregény szuperhősök magánéletébe. Yoda, Hófehérke, Dart Wader és Amerika kapitány figurája ezzel duplikált reklámhordozóvá vált - illetve egy-egy jó képi poén forrásává.
Scarlett Johansson az Amerika Kapitány: A tél katonája című film londoni bemutatóján egy párducmintás tűsarkúban mutatta be, hogy nem ismer lehetetlent, és szaladni kezdett. Az állapotos színésznő az extravagáns cipő mellé egy vörös koktélruhát, vörös rúzst és szintén vörös lakkot választott.
Meghalt Joe Simon, az amerikai képregény-irodalom egyik legnagyobb tiszteletben álló alakja, az Amerika Kapitány című képregény társalkotója.
Gotham City, Metropolis és a sherwoodi erdő hősei most kifordított alsógatya helyett hordható textilformát öltenek.
A nyári szuperhősök csatájában a hét végén Amerika Kapitány kerekedett felül: a képregényhős kalandjait feldolgozó akciófilmre 65,8 millió dollárért (12,3 milliárd forintért) váltottak jegyet a nézők Észak-Amerikában, az egy hete debütált utolsó Harry Potter-film a toplista második helyére szorult.