Izgalmas: mintha az iPhone 6-ot és a kétkijelzős Yotaphone-t keresztezték volna
Mind az elején, mind a hátulján van kijelző az alábbi, meglepően jó specifikációjú és árú telefonnak.
Mind az elején, mind a hátulján van kijelző az alábbi, meglepően jó specifikációjú és árú telefonnak.
Több felmérés is igazolta már, hogy a felhasználók számára az akkus üzemidő a legfontosabb egy telefonnál. Az alábbi készülék fejlesztői is ezt tartották szem előtt.
Jó pár szempontból összehasonlították már az Apple és a Samsung csúcstelefonját, most a wifis teljesítmény került terítékre.
Úgy tűnik, hamarabb érkezhet a vártnál a Samsung új phabletje.
Ismét fejlesztett egyet levelező szolgáltatásán a Google, ezúttal az androidos eszközt használóknak érdemes frissíteniük.
A torrentezők számára ismerős BitTorrent csapata olyan üzenetküldő és netes telefonálós programot rakott össze, amely már-már lehallgathatatalnná teszi a kommunikációt.
Az alábbi appal gesztusvezéreltté alakíthatjuk androidos telefonunkat, tabletünket.
Amióta a mobilokkal fényképezni, videózni lehet, rengeteg fotót, videót tárolunk rajtuk. Csakhogy a tárhely nem korlátlan, azonban az alábbi app kompromisszumos megoldást kínál erre.
Kiderült, mennyibe fog kerülni az idei év egyik nagyon várt, és igen erős okostelefonja.
A szelfikészítésre fókuszál az Xperia-család új tagja, de az egyéb specifikációi is figyelemre méltók.
Piros, egy Marvel-hős páncézatálra utaló külsőt kap az év egyik legjobb csúcstelefonja.
A Lenovo újdonsága ára miatt is komoly konkurenciát jelent a többi gyártó számára, de ami igazán érdekes benne az az akkumulátora: szokatlanul nagy kapacitásúra sikerült.
Mindössze két, azonos platformú mobileszközre és egy ügyes appra van szükség ahhoz, hogy szemmel tartsuk lakásunk (irodánk) bármelyik szögletét.
Valószínűleg nem bánják a felhasználók, ha egy csúcstelefonnak csak az a hátránya, hogy műanyagházba bújtatják, viszont elérhető árú és jók a specifikációi.
Az idő az, amiből soha sincs elég, így jól jöhet egy olyan app, ami abban segít, hogy az olvasásnál takarítsunk meg értékes perceket.
Androidos telefonunk záróképernyőjét dobja fel, és nem is akárhogyan, az alábbi app.
Úgy tűnik, nem hozták meg az eredményt a Windows Phone platformba öntött marketinges milliárdok. A Microsoft most egy új módon próbálkozik magához csábítani a fejlesztőket: pofonegyszerűvé teszik számukra az Androidra és iOS-re írt alkalmazásaik Windowsra portolását. Az igazi cél persze az, hogy a felhasználók azt lássák, windowsos mobilokra is bármilyen alkalmazást megkapnak.
Az alábbi androidos alkalmazás bevetésével tovább fogja bírni a telefon vagy a táblagép egy feltöltéssel.
Méretes képernyővel és bőrözött hátlappal szerelt új telefont mutatott be Londonban és New Yorkban az LG. A G4-ből a lóerőt sem spórolták ki.