A videóban elhangzik az “eltűnnek a határok” kifejezés is, ami ebben a kontextusban több dologra is utalhat. A fenti, fémes dologgal összefüggésben azt is jelentheti, hogy a telefon unibody kialakítású lesz, a készülékházat egyetlen fémtömbből faragják ki – ami a gyakorlatban stabilabb, de házilag megbonthatatlan házat jelent. Egy másik lehetséges magyarázat, hogy a képernyő körül tűnnek el a határok, tehát a kijelző körüli káva vékonyságáról, a széltől szélig érő képernyőről van szó. (Frissítés: kiderül, valóban. Itt egy egészen jó, hivatalos fotót talál a telefonról.)
A Samsung-videóban elhangzik még a tükröződésmentesség is, ezzel egyértelműen az erőteljes napsütésben az eddigieknél jobban látható képernyőre utalnak.
A Samsung március 1-jén, vasárnap este jelenti be a Galaxy S6-ot. Ha kíváncsi az új készülékre, lájkolja a hvg.hu Tech rovatának Facebook-oldalát, mi beszámolunk majd róla.
„A rendszerváltásnak három pillére kell legyen: a jogállam helyreállítása, az állami bűnszervezet, továbbá az orosz csatlósviszony felszámolása” – hangsúlyozza Magyar Bálint szociológus, a maffiaállam-elmélet kidolgozója, aki szerint a rezsimváltó ellenzék igazi szűk keresztmetszete Magyar Péter személye.