A mi telefonjainkra fáj a foguk – így került egy oldalra az FBI és Kína
A kínai netcenzúrát rendszeresen kritizáló amerikai kormányzat egyik legfontosabb rendvédelmi hatósága nagyjából ugyanazt gondolja a telefonjainkról, mint a kínai kormányzat.
A kínai netcenzúrát rendszeresen kritizáló amerikai kormányzat egyik legfontosabb rendvédelmi hatósága nagyjából ugyanazt gondolja a telefonjainkról, mint a kínai kormányzat.
Politikai nézeteltérések és gazdasági érdekellentétek akadályozzák a közös fellépést az EU-ban az adóügyi kiskapukon át eurómilliárdokat kimenekítő multinacionális cégek ellen. Mivel az utóbbiak főleg amerikaiak, Washington és Brüsszel is civakodik a behajtható pénzen.
Az Apple és a SanDisk amúgy már hagyományosnak mondható együttműködése óriási tárhelyet ígér az iPhone 7-eseknél.
Nem véletlenül időzíthette éppen március 21-ére az Apple azt az eseményt, melyen az új (kisebb, olcsóbb) iPhone-t és egy új iPadet is bemutathatnak.
Kiküldte márciusi sajtóeseménye hivatalos meghívóit az Apple. Várhatóan több új készüléket is bemutatnak majd.
Az Apple folyamatosan javítgatja, csiszolgatja mobil operációs rendszerét, mielőtt az végleg a telefonokra kerülne.
Zártkörű rendezvényen dugta össze a fejét az Apple vezérigazgatója, a Tesla CEO-ja és az Alphabet első embere néhány komoly pozícióban ülő republikánussal, hogy mit kéne tenniük Donald Trump elnökjelöltségének megbuktatása érdekében.
Az Apple-univerzum történetében most először terjed a felhasználókat megzsaroló kártevő.
Kemény megpróbáltatásoknak vetették alá a Samsung és az Apple legutolsó csúcstelefonját.