Bakuba megy kedden Kövér László
Hivatalos látogatásra Azerbajdzsánba utazik kedden az Országgyűlés elnöke – közölte a parlament sajtófőnöke.
Hivatalos látogatásra Azerbajdzsánba utazik kedden az Országgyűlés elnöke – közölte a parlament sajtófőnöke.
Prága mellett Azerbajdzsán fővárosában, Bakuban is járnak olyan szovjet metrókocsik, amelyek élettartamát felújítással hosszabbították meg. Egy kicsit a megjelenésük is változott. Budapesten ugyanilyen szovjet metrókocsik futnak a 3-as metró vonalán, és ezeket is nemsokára felújíthatják.
Nemcsak Aliyev azeri elnök látogatása, hanem a kitiltási botrány egyik szála is összeköti Bakut és Budapestet. Az Azerbajdzsánnak szánt magyar államkötvények körüli korrupciógyanús ügyek is felkeltették az amerikaiak figyelmét. Közben a keleti orientáció kulcsembere, Töröcskei István a pálya szélére került.
November elején a miniszter a kétoldalú kereskedelmi és politikai kapcsolatokat építi Azerbajdzsán fővárosában. A kieső orosz piac alternatíváját kereső magyar cégek nagy lehetőséget látnak az azerbajdzsáni piacban.
Három új magyar intézet létrehozásáról hozott elvi döntést a kormány - tájékoztatta Balatoni Monika kulturális diplomáciáért felelős államtitkár csütörtökön az MTI-t.
Bakuba utazik a Vidékfejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, ahol részt vesz a XX. Jubileumi Azerbajdzsáni Nemzetközi Élelmiszeripari Kiállítás és 8. Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításon.
A konkrét szakmai munka fázisához érkezett a Fővárosi Vízművek Zrt. és az azeri ivóvíz-ellátásért felelős Azersu Részvénytársaság között április 10-én létrejött együttműködési megállapodás.
Nem múlik el úgy hét, hogy Szijjártó Péter ne jelentkezne be valahonnan külföldről, hogy a kormány legújabb külgazdasági sikereiről számoljon be a közmédiának. Orbán Viktor volt szóvivője fáradhatatlanul járja a világot, egzotikus helyeken, keleti országokban jár, többet költ repülőre, mint a külügyminiszter. Ennek ellenére a sikerek egyelőre csak papíron léteznek. Az eddig elért eredményekre vonatkozó, még a múlt héten feltett kérdéseinkre az államtitkárság cikkünk megjelenése után válaszolt - reakciójukat dőlt betűkkel olvashatják.
Hétfő este elindul az első közvetlen járat Budapestről az azeri fővárosba, Bakuba. Az azerbajdzsáni magyar nagykövet azt mondta, ezzel egy álma válik valóra.
Tűz volt egy bakui, tengeri olajfúróplatformon. Egyelőre az ügyben az azeri állami vállalat titkolózik.
Tavasszal újra elindítja bakui járatát Budapestről a Wizz Air, a gépek hetente kétszer közlekednek majd a két város között.
Újraindítja bakui járatát a Wizz Air márciustól - közölte Arif Mammadov, az Azerbaijan Airlines alelnöke.
Március 29-én indították volna újra a Budapest-Baku közötti Wizz Air-járatot, de a légitársaság szerint a bakui repülőtér nem tett eleget a felek között a repülőtéri díjakról és költségekről létrejött megállapodásnak, ezért leállították az újraindítást.
Március 29-től ismét közlekedik Wizz Air-járat Budapest és Baku között - közölte a légitársaság szerdán.
Lisszabonba és Maastrichtba indít járatokat a Wizz Air, a bakui járatra viszont nem lehet foglalni – jelentették be sajtótájékoztatón.
Kigyulladt és leégett egy vadonatúj Maserati Quattroporte GTS múlt szombaton, az azerbajdzsáni fővárosban, Bakuban.
Azerbajdzsán illetékes minisztériuma csütörtökön bejelentette, hogy a kaukázusi állam fővárosa, Baku jövőre Forma-1-es futamot rendez.
Az azeri székhelyű Silk Way Airlines március 1-jétől Baku és Budapest között új teherjáratot indít.
Budapest és Baku között indít új járatot a Wizz Air a korábban beharangozott keleti terjeszkedés jegyében - jelentette be csütörtöki sajtótájékoztatóján a légitársaság vezérigazgatója, Váradi József.
A nemzeti fejlesztési miniszter az azeri társtárcák vezetőivel találkozott és a Világgazdasági Fórum konferenciáján vett részt április 6-7-én, Bakuban.