Módosul a Balaton-törvény
Elsősorban a zöld területekre vonatkozó szabályokat változtatja a Balaton-törvény módosítási tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg szerdán.
Elsősorban a zöld területekre vonatkozó szabályokat változtatja a Balaton-törvény módosítási tervezete, amely a kormány honlapján jelent meg szerdán.
A csapadékos időjárás hatására elindult a Balaton vízszintjének intenzív emelkedése: az elmúlt három hét alatt összesen tíz centiméterrel nőtt a tó vízszintje - mondta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója az MTI érdeklődésére hétfőn.
Közel egymilliárd forint pályázati pénzt nyert a város, illetve füredi vállalkozók a helyi turisztikai attrakciók fejlesztésére. Amit lehet, felújítanak, a strandokat pedig alaposan rendbe hozzák. Hozzáfognak az új uszodához és a vasúti pályaudvarhoz is.
Egy régóta ígérgetett és régóta vágyott beruházás indulhat el a Balaton déli oldalán. Ha minden igaz, a nyáron megkezdődik a a csatornahálózat kiépítése 27 dél-balatoni településen.
Idén folytatódik a kerékpárút kiépítése a Taihanyi.félsziget keleti oldalán, ezúttal a rév és a faluba vezető szerpentin elágazása közötti szakaszt építik meg.
Állatkínzás miatt indult eljárás egy balatoni férfi ellen, aki motorjához kötve húzta maga után a kutyáját a Heves megyei település főutcáján - közölte az MR1-Kossuth Rádió. Az esetet fiatalok jelentették a polgármesteri hivatalban.
A balatoni vízügyi szakemberek állítólag már azzal számolnak, hogy centiméterben egyszámjegyűvé, sőt, negatívvá is válhat a Balaton vízszintje - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal.
Közel 350 millió forintból folytatódik a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének második üteme, amelynek keretében műjégpályát, vízi játszóteret és "tapintható" kertet is kialakítanak - közölte a város önkormányzata kedden.
Újra hideg fürdőzéssel köszöntik az új évet Szigligeten: a második újévi csobbanásra már több mint százan jelentkeztek - tájékoztatta Balassa Balázs, a település polgármestere az MTI-t csütörtökön.
Homokpadra futott egy vitorlás a Balatonban tegnap Keszthelynél, a vezetőjét, egy 60 éves férfit a rendőrök mentették ki.
Többszáz méteres szakaszon kell hóátfúvásokra számítani a 71-es úton a Balatonnál.
Bevált a Balatonon az év elején bevezetett új, korábbinál szigorúbb horgászrend, december elejére befejeződnek az idei haltelepítések, és jövőre nem emelkednek a horgászjegyek ára - hangzott el kedden a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. nyilvános haljelölése és haltelepítése kapcsán tartott sajtótájékoztatón Siófokon.
Egy kilométernél beljebb nem lehetne a Balaton jegén tartózkodni, és csak rendőrségi engedélyezéssel, az előírt valamennyi feltétel teljesülése esetén lehetne kijelölni jégpályákat – ezt is tartalmazza a sonline.hu Somogy megyei híroldal szerint egy új jogszabálytervezet.
Vélhetően az enyhe ősz és az elhúzódó süllőzési szezon miatt maradt 168 stég a Balatonban az eltávolításukra megszabott október végi határidő lejártával. Begyűjtésüket némi türelmi idő után, decemberben kezdi meg a vízügy - mondta Pécseli Péter, a Balatoni Vízügyi Kirendeltség vezetője szombaton.
A balatoni otthon német nyugdíjas lakói havonta 1500 eurót fizetnek az ellátásért, ami nagyjából a fele a németországi idősotthoni ellátás költségének. Minden új, a tornaterem, a wellness-részleg és a kápolna is. A Magyarországon élő idős németek száma 2007 és 2011 között csaknem megduplázódott.
Nem találtak sem robbanószerkezetet, sem más veszélyes tárgyat a tómedret Balatonlellénél 600 ezer négyzetméteren átvizsgáló honvédségi tűzszerészek. Ez azt a gyanút támasztja alá, hogy a nyáron a partközelben talált két aknát valaki a mederbe helyzete - mondta Kenéz István, Balatonlelle polgármestere.
Segítséget kért két idős horgász, aki Badacsonynál borult csónakjával a Balatonba szerda este; egy segélykiáltásukat meghalló vitorlás hajó utasai mentették ki őket - erről Tar Mihály, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője tájékoztatott.
Egy férfi holttestét találták meg a Balatonban Balatonszemesnél hétfőn; feltételezhetően Kosztolányi Balázst, az október 9-én eltűnt vitorlázót találták meg, a rendőrség azonban ezt egyelőre nem tudta megerősíteni.
Ismét közlekednek menetrend szerinti hajójáratok a Balatonon a szombaton kezdődő hosszú hétvégén, bár a hivatalos hajózási szezon már véget ért.