#Barack Obama



Obama jóváhagyás nélkül jelentett be kinevezéseket
 

Obama jóváhagyás nélkül jelentett be kinevezéseket

Barack Obama amerikai elnök, kihasználva a téli kongresszusi ülésszünetet, szerdán több olyan tisztségviselő kinevezését jelentette be, akiknek hivatalba lépését az ellenzéki, republikánus többségű képviselőház korábban megakadályozta.

MTI MTI

„10 ok, amiért az Egyesült Államok többé már nem a szabadság földje”
 

„10 ok, amiért az Egyesült Államok többé már nem a szabadság földje”

Amerika már nem a szabadság hazája – állítja az egyik legnagyobb amerikai napi lap, a Washington Post internetes portálja, 10 pontban jellemezve az "új világrend Amerikáját". Barack Obama, szokásos évértékelő beszédében, mely egyben újraválasztási kampányának első nagy üzenet is egy olyan Amerikáról esett szó, amely a szabadságra, összefogásra épül. A gyakorlatban azonban épp egy orwelli világ kezd kiépülni.

unknown unknown

Lehúzták Obama országértékelőjét az amerikai lapok
 

Lehúzták Obama országértékelőjét az amerikai lapok

Valódi gazdaságélénkítő kezdeményezések helyett országértékelésében Barack Obama elnök inkább a saját teljesítményének védelmezésére és a társadalmi igazságtalanságok populista ostorozására összpontosított - hangsúlyozták szerdai beszámolókban a vezető amerikai napilapok.

MTI MTI

Obama: Amerika és szövetségesei erősebbek, mint valaha
 

Obama: Amerika és szövetségesei erősebbek, mint valaha

Bárki, aki azt mondja, hogy Amerika hanyatlóban van, vagy hogy a befolyása szertefoszlott, az nem tudja, hogy mit beszél - jelentette ki kedden este a kongresszus két háza előtt az unió helyzetéről elmondott éves beszédében Barack Obama amerikai elnök. A republikánusok elutasították az elnök azon állítását, hogy sikerült talpra állítania a gazdaságot. Ellenzéke szerint Obama megosztó kampányt fog folytatni.

MTI MTI


Könnyebb lesz Amerikába utazni
 

Könnyebb lesz Amerikába utazni

Az Egyesült Államok bővíti azoknak az országoknak a körét, amelyek állampolgárai vízummentességet élveznek az amerikai beutazásban, és több állam - így Kína és Brazília - esetébenfelgyorsítja a vízumkiadás gyakorlatát, hogy fellendítse idegenforgalmát - jelentette ki szombati rádióüzenetében az amerikai elnök.

MTI MTI

Ma eldőlhet, ki lesz a világ legnagyobb hatalmú embere
 

Ma eldőlhet, ki lesz a világ legnagyobb hatalmú embere

Dél-Karolina államban szombaton megkezdődött a Republikánus Párt előválasztása, amelyen a szavazók négy versenyben maradt aspiráns közül választhatják el, hogy kit támogatnak a párt hivatalos elnökségének elnyeréséért folytatott küzdelemben.

MTI MTI

Felmérés: Mitt Romney lesz a republikánusok elnökjelöltje
 

Felmérés: Mitt Romney lesz a republikánusok elnökjelöltje

Mitt Romney-nak kétszer akkora támogatottsága van országos viszonylatban a Republikánus Párt elnökjelöltségéért folyó előválasztási küzdelemben, mint az őt legjobban megszorongató vetélytársainak a The Washington Post és az ABC News közös, kedden nyilvánosságra hozott, legfrissebb felmérése szerint.

MTI MTI




Európában kevesebb, Ázsiában több amerikai katona lesz
 

Európában kevesebb, Ázsiában több amerikai katona lesz

Az amerikai haderőnek képesnek kell lennie megnyerni egy háborút, és eközben el kell tudnia rettenteni ellenfelét céljai megvalósításától egy másik konfliktusban. Egyebek mellett ezt tartalmazza az Egyesült Államok új védelmi stratégiája, amelyet csütörtökön ismertetett a Pentagonban Barack Obama elnök és Leon Panetta védelmi miniszter.

MTI MTI


Ki lesz Obama ellenfele? Romney jövő héten befuthat
 

Ki lesz Obama ellenfele? Romney jövő héten befuthat

Tegnap az iowai jelölőgyűléssel hivatalosan is kezdetét vette a harc a Fehér Házért. De 2012-ben csak a republikánusok számára lesz tétje az előválasztásoknak: meg kell találniuk a jelenlegi elnök, Barack Obama méltó ellenfelét. A The New York Times szerint az elnökválasztási kampány során a választókat három fő téma érdekli, a gazdasági helyzet, a szövetségi költségvetési hiány és a munkahelyteremtés.

hvg.hu hvg.hu