#BÉT

Tovább gyengült délutánig a BUX
 

Tovább gyengült délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 22,97 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 072,37 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 76,70 pontos, 0,40 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 99,67 ponttal alacsonyabb.

MTI MTI


Az OTP húzhatja ma is a tőzsdét
 

Az OTP húzhatja ma is a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 22,97 pontos emelkedéssel, 19.172,04 ponton nyitott pénteken. A csütörtöki záró értékéhez képest 0,12 százalékkal erősödött.

MTI MTI

Erős nap volt a BÉT-en, szárnyalt az OTP
 

Erős nap volt a BÉT-en, szárnyalt az OTP

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 200,33 pontos, 1,06 százalékos emelkedéssel, 19 149,07 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 18 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

MTI MTI

Most érdemes halászni a kisrészvények között
 

Most érdemes halászni a kisrészvények között

A pesti tőzsdén lévő kis- és közepes cégek között még úgy is is vannak vonzó befektetési célpontok, hogy a nehéz gazdasági környezet közepette szinte mindegyik társaság árfolyamesést szenvedett el az elmúlt egy évben. Az Állami Nyomda a biztonsági szempontok szerint befektetőknek, a Masterplast és a PannErgy papírjai pedig a hosszabb távú növekedési potenciál alapján válogatóknak ajánlhatóak.

hvg.hu hvg.hu

Sokat erősödött délutánig a BUX
 

Sokat erősödött délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 16,50 pontos nyitás után emelkedett csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 253,44 ponton állt, ami a legutóbbi, szerdai záró értékéhez képest 304,70 pontos, 1,61 százalékos emelkedés, a csütörtöki nyitásnál 321,20 ponttal magasabb.

MTI MTI


Az OTP húzhatja a tőzsdét
 

Az OTP húzhatja a tőzsdét

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,50 pontos csökkenéssel, 18 932,24 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,09 százalékkal gyengült.

MTI MTI




Tovább zuhant délelőtt a BUX
 

Tovább zuhant délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 34,75 pontos nyitás után kissé tovább csökkent szerdán délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 18 809,33 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 55,77 pontos, 0,30 százalékos csökkenés, a szerdai nyitásnál 21,02 ponttal alacsonyabb.

MTI MTI



Kis mínuszban oldalazott egész nap a BUX
 

Kis mínuszban oldalazott egész nap a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 101,15 pontos, 0,53 százalékos csökkenéssel, 18 865,10 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

MTI MTI

Pluszba fordult délutánra a BUX
 

Pluszba fordult délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 15,79 pontos nyitás után emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 003,26 ponton állt, ami a hétfői záró értékéhez képest 37,01 pontos, 0,20 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 21,22 ponttal magasabb.

MTI MTI


Emelkedés jöhet a BÉT-en
 

Emelkedés jöhet a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 15,79 pontos emelkedéssel, 18.982,04 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,08 százalékkal erősödött.

MTI MTI

Továbbra is kétséges az E-Star kötvényeinek törlesztése
 

Továbbra is kétséges az E-Star kötvényeinek törlesztése

Az E-Star Alternatív Nyrt. számára operációját veszélyeztető, napi szintű nehézséget okoz, hogy szállítóinak jelentős része a 2012/A sorozatú kötvények október 24-én esedékes lejárata előtt kívánja érvényesíteni követeléseit, így a társasághoz fizetési meghagyások, illetve néhány esetben felszámolási eljárás megindítása iránti kérelmek érkeznek - közölte a cég rendkívüli tájékozatójában hétfőn a BÉT honlapján.

MTI MTI

Mínuszban zárt a BUX, csak az OTP tudott erősödni
 

Mínuszban zárt a BUX, csak az OTP tudott erősödni

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 158,21 pontos, 0,83 százalékos csökkenéssel, 18 966,25 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.

MTI MTI