A Design Terminált választották a legjobb magyar inkubátornak
A Közép-Európai Startup Verseny (Central European Startup Awards) hazai döntőjén diadalmaskodott a kreatív ügynökség.
A Közép-Európai Startup Verseny (Central European Startup Awards) hazai döntőjén diadalmaskodott a kreatív ügynökség.
Ha éppen nem nézik, azaz nincs rá szükség, akkor eltűnik a Panasonic televíziója, amely a januári CES-en bemutatott modell továbbfejlesztése.
Prága ad otthon a Las Vegas-i CES regionális „kistestvérének”, amelyre Közép-Európából várják a tech cégeket, startupokat és befektetőket.
A képét nézve senki sem gondolná, hogy az alábbi eszköz egy számítógép, ráadásul olyan, amelyet internet-ínséges időkre és helyekre is felkészítettek.
Akár a negyedével is csökkentheti a vízfogyasztást zuhanyozásnál az alábbi újdonság.
Az első mobiltelefon gyártója, majd a kilencvenes-kétezres évek meghatározó vállalata volt a Motorola. A név még az idén örökre eltűnik a telefonokról.
A barátságos árcímkéiről felénk is ismert Archos ezúttal a hosszú üzemidőre fókuszált.
Az iPhone-ok memóriája, szemben sok androidos készülékével, nem bővíthető microSD kártyával. Van viszont más megoldás is.
Digitális műszerfal, érintőképernyők és elektromos SUV a négykarikások standján a Las Vegas-i Szórakoztató Elektronika Kiállításon.
A nyolcpropelleres járművet épp úgy kell majd irányítani, mint a kisebb társait. Igaz, ha baleset történik vele, az jobban fog fájni.
Nem kell választani a kényelem és a pontosság között, a Withings új lázmérője pillanatok alatt megbízhatóan informál a testhőmérsékletről.
Míg a vezetékes fülhallgatók összegubancolódnak, a vezeték nélküliek idegesítő tulajdonsága, hogy könnyen elveszíthetjük őket. De nem ezt.
Az iKettle nevű cég három olyan okosabb eszközt is bemutatott a Las Vegas-i CES-en, amelyek a konyha fontos kiegészítői lehetnek.
A prémium hangzásvilágban utazó Harman Kardon hangszóróival felszerelt táblagépet mutatott be a Huawei.