#Csehország

Hallani sem akar Ukrajna szakadásáról Csehország és Szlovákia

Csehország és Szlovákia egyaránt elfogadhatatlannak és valószínűtlennek tartja Ukrajna kettéválását – hangzott el a cseh és a szlovák külügyminiszter hivatalos találkozóján kedden. Lubomir Zaoralek, a cseh és Miroslav Lajcak, a szlovák diplomácia vezetője Pozsonyban tanácskozott az ukrán helyzetről. Azt mondták: Ukrajnának ki kell lábalnia a mély politikai válságból, ez lesz az átmeneti kormány fő feladata.

MTI

Csak nehogy Ukrajna szétessen

Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy Ukrajna ne essen szét. Éppen ezért a helyzet megoldásának nem szabad Oroszország ellen irányulnia - mondta a cseh külügyminiszter a közszolgálati hírtelevízióban (CT24) vasárnap.

MTI

Eladólistára került Schindler gyára

Eladó Oskar Schindler gyára. A gyár egykor az 1200 zsidót bújtató cseh-német iparos, kém – akiről Steven Spielberg filmet is készített – tulajdonába tartozott. A lerobbant állapotban lévő épületegyüttest jelképes összegért adnák el.

hvg.hu

Átment a bizalmi szavazáson az új cseh kormány

Bizalmat kapott kedden késő este a prágai képviselőházban Bohuslav Sobotka szociáldemokrata miniszterelnök kormánya. A cseh parlament felsőháza, a szenátus, ebben a kérdésben nem illetékes. A 200 tagú parlamenti alsóházban a bizalom megszerzéséhez a kormánynak legalább 101 igen szavazatra volt szüksége.

MTI

Visszaesett a cseh gazdaság

Tavaly éves szinten 1,1 százalékkal esett vissza a bruttó hazai termék (GDP) Csehországban - közölte az előzetes adatot a cseh statisztikai hivatal pénteken. A mutató lényegében megfelel a gazdasági elemzők várakozásának.

MTI



Cseh középosztály = magyar gazdagok

Szeretjük magunkat a közép-európai régió más országaihoz hasonlítani. De másokkal összehasonlítva hogyan áll a szénája az úgynevezett magyar középosztálynak? Ha már a nyugat-európai középosztályhoz nem is, de a régióbelihez mérhetjük magunkat egyáltalán?

Nagy Gergő


Kinevezték az új cseh kormányt

Milos Zeman államfő kinevezte szerdán az új cseh hárompárti koalíciós kormányt. A kabinet élén Bohuslav Sobotka miniszterelnök áll. Az ünnepélyes kinevezés után a miniszterek letették a hivatali esküt. Az új cseh kormánynak most harminc napja lesz arra, hogy programját a képviselőház elé terjessze, és bizalmat kapjon annak megvalósításához.

MTI



Nők a volánnál? Egy kis szexizmus a vezetésben

Az európai államokban átlagban a férfiak az autóvezetők 55 százalékát, a nők 45 százalékát teszik ki. A férfiakra esik azonban a közlekedési szabályok megsértéséért kiszabott büntetőpontok 83,1 százaléka, míg a nőkre csak 16,9 százalék.

MTI

Zeman: jövő pénteken lesz új miniszterelnöke Csehországnak

Milos Zeman cseh köztársasági elnök jövő pénteken kormányfővé nevezi ki Bohuslav Sobotkát, az októberi előre hozott képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt elnökét. "Sobotka teljesítette feltételemet, hogy az új kormány számára biztosított legyen a megbízható parlamenti többsége" – mondta pénteki prágai sajtótájékoztatóján Zeman.

MTI




Megalakult a cseh kormánykoalíció

Stabil és átlátható kormányzást, valamint a gazdasági növekedést és a szociális biztonságot erősítő intézkedéseket ígér az új cseh kormánykoalíció, amely hétfőn alakult meg Prágában.

MTI

Fegyvereket találtak a prágai palesztin követségen

A cseh rendőrség vasárnap közölte, hogy 12 fegyvert talált a prágai palesztin nagykövetség épületében. Az épületet azután vizsgálták át, hogy egy szerdai robbanás következtében életét vesztette a diplomáciai képviselet vezetője.

MTI

Hétfő délután kiderülhet, kik lesznek az új cseh kormány tagjai

Bohuslav Sobotka, az októberi képviselőházi választáson győztes Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke átadta péntek délután Milos Zeman államfőnek a miniszterjelöltek névsorát. A Prágához közeli Lány kastélyban lévő elnöki rezidencián tartott találkozó után se Sobotka, se Zeman nem kommentálta a névsort.

MTI