Több mint félmillió forintra bírságolták a rekorder gyorshajtókat
Kétszer is lemeszelték ugyanazt a BMW-s gyorshajtót Dányban, egy mercedeses a pedig megengedett sebesség több mint háromszorosával repesztett Gödöllőn.
Kétszer is lemeszelték ugyanazt a BMW-s gyorshajtót Dányban, egy mercedeses a pedig megengedett sebesség több mint háromszorosával repesztett Gödöllőn.
Maguk a rendőrök is kiakadtak azon a videón, amin egy társuk durván megüt, majd a szolgálati autója csomagtartójába vág egy kis, fehér színű állatot. Már be is azonosították, és felfüggesztették a rendőrt, akiről úgy tudjuk, hogy valószínűleg a saját állatával bánhatott így. A videót feltöltő szerint az eset Dányon történt, a település polgármestere nem kívánta kommentálni, szerinte a hatóságoknak kell eljárniuk..
Előbb a mentőket, aztán az állatvédőket hívta a korábbi rendőr.
Mi lesz egy gyerekből, ha az alapvető digitális ismeretekkel sincs tisztában? A bagi cigánytelepen bele sem akarnak gondolkodni, inkább lelkes önkéntesekkel, győztes pályázattal és némi kreativitással bemutatják: pár tablet és néhány ötlet is elég egy színes konténerben, hogy hasznosabb tudást adjanak, mint egy átlagos középiskola informatikaórái.
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte Gódor Andrást, Dány korábbi, független polgármesterét jogosulatlan gazdasági előny megszerzése és társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás bűntette miatt szerdán első fokon a Budakörnyéki Bíróság.
Tükörjég borítja a 3102-es utat Dány és Isaszeg között, emiatt reggel óta négy autó csúszott árokba – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtökön.
Felborult egy autó hétfő este Szentgyörgypuszta közelében, az Isaszeget Dánnyal összekötő úton, a járművet utasok nélkül találták a helyszínen - közölte a gödöllői tűzoltóság ügyelete.
Két ember megsérült, amikor két autó frontálisan összeütközött Dány és Isaszeg között péntek reggel.
Frontálisan ütközött két személyautó Dány és Isaszeg között szombaton, a balesetben hatan sérültek meg - közölte a rendőrség.