Elküldték a Diósgyőrtől Szivicset
A Diósgyőri VTK labdarúgóklubja és Szivics Tomiszláv vezetőedző kedden szerződést bontott egymással.
A Diósgyőri VTK labdarúgóklubja és Szivics Tomiszláv vezetőedző kedden szerződést bontott egymással.
Felgyorsulhat a miskolci stadionprojekt, miután Orbán Viktor közigazgatási hatósági szempontból kiemelt jelentőségűnek nyilvánította a stadion felújítását.
Fokozott ellenőrzést tart a vasárnapi DVTK-Újpest FC bajnoki labdarúgó-mérkőzés miatt a rendőrség Miskolcon – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Két embert állított elő a rendőrség a DVTK–Nyíregyháza-meccs után közösségellenes magatartás miatt, egy lengyel szurkolót pedig pirotechnikai eszköz használata miatt kaptak el.
Fokozott ellenőrzésre készül a rendőrség vasárnap az este fél hétkor kezdődő DVTK–Nyíregyháza NB I.-es labdarúgó-mérkőzés miatt Miskolcon – mondta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Megkezdődött a DTVK stadionjának bontása. Először az 1968-ban épült stadion korábban már lezárt beton tribünjeit kezdték el bontani, az új, 6,5 milliárd forintba kerülő sportkomplexum építése várhatóan a jövő év májusában kezdődhet el, és 2016 nyarára fejeződhet be.
Fokozott ellenőrzést rendelt el Miskolcon a rendőrség a szombati Diósgyőr-Ferencváros NB I-es labdarúgó-mérkőzés miatt, a hatóság a rendezvény helyszínét és az odavezető útvonalakat is biztosítja.
A DVTK-stadion felújításának külön miniszteri biztosa is van. A stadion mellé kétmilliárd forintért utánpótlás-akadémiát is építenek. A miskolci projekt összességében 6,5 milliárd forintba kerül majd, a tervek szerint 2016 nyarán adják át az új komplexumot.
A csütörtöki, 1-5-ös végeredménnyel végződő Diósgyőr-Krasznodar Európa Liga-selejtezőn páratlan nénázást mutatott be a hazaiak kapusa és az ellenfél csatára.
A Diósgyőr a csütörtöki, nyíregyházi visszavágón ugyan 2-1-re kikapott a bolgár Liteksz Lovecstől, ám az első mérkőzésen aratott 2-0-s sikerének köszönhetően bejutott a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének harmadik fordulójába.
Kovács Zoltán a Videoton elleni vasárnapi mérkőzést követően jelentette be, hogy június 16-án közös megegyezéssel megszűnik munkaviszonya a DVTK-nál.
Este hétkor kezdődik a Puskás Ferenc stadionban a labdarúgó Magyar Kupa döntője a Újpest és a DVTK között.
Tomiszlav Szivics május elején egy döntetlen meccs után azt nyilatkozta, nem hagyták a csapatának, hogy nyerjen. Az MLSZ emiatt fél évre eltiltotta mindennemű sporttevékenységtől.
A Diósgyőr labdarúgócsapata nyerte meg a Ligakupát, miután kedden, a miskolci döntőben, hatezer néző előtt 2-1-re legyőzte a Videotont.
Egy transzparenssel és banánnal tiltakoztak a Ferencváros és a Diósgyőr focistái a rasszizmus ellen.
A mezőkövesdi stadionban vasárnap este rendezik a Mezőkövesd Zsóry FC – DVTK labdarúgó-mérkőzést. A rendőrség a rendezvény helyszínét és az oda vezető közlekedési útvonalakat is biztosítja.
Eperjesi Gábor, az U20-as válogatott kerettagja nem szenvedett komoly sérülést, kedden engedték ki a kórházból. A DVTK nem örül, hogy motorozik.
Ma délután fél négykor hosszú betegség után elhunyt Rakaczki Bence, a DVTK 21 éves kapusa – közölte a klub.