A Lánchídról is a Dunába ugrott egy férfi
A Lánchídról is a Dunába ugrott egy férfi szerdán délután, de rövid időn belül kimentették a folyóból.
A Lánchídról is a Dunába ugrott egy férfi szerdán délután, de rövid időn belül kimentették a folyóból.
Csaknem ezer polgárőr dolgozik négy megyében és Budapesten a dunai árvíz elleni védekezésben.
Budapesten várhatóan hétfőn tetőzik a Duna. A fővárosban két kiemelt terület a Margitsziget és a Római-part. Előbbin megkezdték a védmű kiépítését, ahová 3 ezer köbméter homokot és 300 ezer homokzsákot vittek ki. A margitszigeti szállodákat evakuálják, a szigetet péntek délig teljesen kiürítik. A BKK több járata máshogy közlekedik. Országszerte eddig több mint 100 embert kellett kitelepíteni. Pozsonyban 110 éves rekordot döntött a Duna vízállása, a németek, osztrákok már túl vannak a nehezén. Kövesse a magyarországi és európai árvízhelyzetet a hvg.hu-val!
Baranyában is megkezdődtek a dunai árvízvédelmi munkálatok: a megyének a folyó által leginkább veszélyeztetettebb részén, Dunaszekcsőnél már töltik a homokzsákokat – mondta kedden a megyei védelmi bizottság elnöke.
A paksi atomerőmű üzemeltetésére, biztonságára nem jelent veszélyt a Duna áradása. Az atomerőmű telephelye semmilyen körülmények között nem kerül víz alá - mondta Hamvas István, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatója kedden.
Riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) a várható felhőszakadások miatt Budapestre, illetve több, a fővárostól északra fekvő területre, amelyeket a dunai árhullám is fenyeget.
Fejér megyében a Duna előreláthatólag az eddig mért legmagasabb vízállás közelében tetőzik vasárnap vagy a jövő hét elején – hangzott el a Fejér Megyei Védelmi Bizottság keddi rendkívüli ülése után.
Pénzügyi gyorssegélyt ígért kedden a Németország déli és keleti részén pusztító árvíz károsultjainak a német kancellár.
A Fővárosi Vízművek szakemberei a Duna megemelkedett vízállása idején naponta vesznek mintát a kutakból, az alapterületi medencékből, és azokat a lehető leggyorsabban elemzik. A budapesti ivóvíz az áradás idején is kiváló minőségű.
A miniszterelnök kedden déltől veszélyhelyzetet rendelt el az árvíz miatt. A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden este lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot, a Duna Budapesten várhatóan vasárnap tetőzik, 875 centiméterrel. A katasztrófavédelem infovonalat indított. Kövesse a magyarországi és európai árvízhelyzetet percről percre a hvg.hu-val!
Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.
A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn éjjel.
A Mosoni-Duna árterében rekedt őzgidát mentettek ki Győrújfalu határában hétfőn.
Németországban, Ausztriában, Csehországban és Szlovákiában is gondot okoz az árvíz. Csehországban több ezer embert telepítettek ki, legalább öten meghaltak. A károsult országok az EU katasztrófavédelmi alapjához fordulnak.