#Dunaferr

Orbánék helyett vitázik az ellenzékkel a megyei hivatal

A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint az ISD Dunaferr bejelentett elbocsátása miatt a kormányt bíráló ellenzéki politikusok elfeledkeznek arról, hogy a cég magánkézben van, az államnak pedig korlátozott eszközei vannak a tulajdonosi döntés befolyásolására. A munkaügyi központ egyébként eddig nem kapott szándékbejelentést az ISD Dunaferrtől a csoportos létszámcsökkentésről.

MTI

Kirúgnak 1500 dolgozót a Dunaferrtől

Rövidesen megkezdődik a létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt.-nél a korábbi tulajdonosi terveknek megfelelően, a dolgozói létszámot 1500-zal csökkentik – közölte a vállalat menedzsmentje hétfőn.

MTI

Durva leépítés jön a Dunaferrnél

Az irodai dolgozók 30-40 százalékát is leépítheti a Dunaferr – derült ki egy szerdai sajtóbeszélgetésen. Már, ha a vezetés azt veszi alapul, ami nyugat-európai üzemekben jellemző.

hvg.hu



Százak tüntettek a Dunaferrért Dunaújvároson

A húsipar után az acélipar talpra állítását is segíthetné a kormány - egyebek mellett erre hívták fel a figyelmet azon a nagygyűlésen, amelyen több százan vettek részt kedden délután a dunaújvárosi polgármesteri hivatal előtt. A felszólalók egyebek mellett arról beszéltek, hogy az acélipari társaság nélkül szerintük megpecsételődne nemcsak a dolgozók, hanem a város sorsa is.

hvg.hu



Sok magyar cég lehet a ciprusi illeték áldozata

Ciprus az egyik legkedveltebb offshore célpont a hazai vállalkozások körében, az ottani bankbetétekre kivetett illeték azonban gyökeresen megváltoztatná ezt a paradicsomi helyzetet. A magyar kormányzat az utóbbi években számos intézkedést hozott, amellyel próbálta a külföldre mentett jövedelmeket hazahozni, mégis 1500 hazai vállalat „büszkélkedik” jelenleg is offshore kapcsolattal – derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból.

hvg.hu

Elkezdődött a leépítés a Dunaferrnél

Megkezdődött a tervezett csoportos létszámleépítés az ISD Dunaferr Zrt. Lőrinci Meleghengerművében - derül ki abból a hivatalos tájékoztatóból, amelyet a cégvezető írt a szakszervezetek és az üzemi tanácsok vezetőinek.

MTI


Még mindig nincs megállapodás a Dunaferrnél

Engedett követeléseiből a Dunaferr dolgozóinak sztrájkbizottsága a cégvezetővel folytatott hétfői egyeztetésen, miután a munkáltató nem állt elő újabb javaslattal. A cégvezető keddre ígért választ, ezért megállapodás egyelőre nincs – tájékoztatott a sztrájkbizottság elnöke hétfőn.

MTI

Tovább sztrájkolnak a Dunaferrnél

Nyugalomban telt a hétvége, továbbra is békésen, atrocitásoktól mentesen zajlik a dolgozók sztrájkja az ISD Dunaferr Zrt.-nél - közölte a sztrájkbizottság elnöke.

MTI

Dunaferr-sztrájk: nem engedélyezte a MÁV a sínfoglalást

A MÁV biztonsági igazgatósága személy- és vagyonbiztonsági okok miatt nem engedélyezte a sínblokádot a Dunaferr dunaújvárosi gyárkapujának közelében, a MÁV területen fekvő iparvágányon - közölte a vasúttársaság pénteken. Egyben cáfolták a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség elnökének kijelentését, amely szerint a MÁV elnök-vezérigazgatója tiltotta volna meg "hatalmi úton" az akciót.

MTI

Betiltották a Dunaferr-dolgozók hétfői sztrájkját

A Dunaferr sztrájkbizottsága tájékoztatása szerint a rendőrség visszavonta a korábban kiadott engedélyt a sztrájkolók hétfőre, a gyárkapu közelébe tervezett 48 órás sínblokádjára, mert értesülésük szerint a demonstrációt a MÁV vezérigazgatója betiltotta.

MTI

Atrocitások is voltak a Dunaferr-sztrájk alatt

A Dunaferrnél szerdán kezdődött határozatlan idejű munkabeszüntetés kisebb atrocitásokat követően fegyelmezetten folyik, és már a kokszolóban is csatlakoztak ahhoz a munkavállalók - mondta csütörtökön Mucsi Zoltán, a sztrájkbizottság elnöke.

MTI

Elkezdődött a sztrájk a Dunaferrnél

Megkezdődött a határozatlan idejű sztrájk az ISD Dunaferr Zrt. egész területén szerda délután, a munkabeszüntetést a reprezentatív szakszervezetek a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.

MTI


Sztrájk lesz szerdától a dunaújvárosi vasműben

A kollektív szerződés megkötésére jogosult két szakszervezet közül a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség szövetségi tanácsa hétfői ülésén elutasította az ISD Dunaferr Zrt. múlt pénteki bérfejlesztési ajánlatát és szerdától határozatlan idejű általános sztrájkot hirdetett. A Dunaferr Ifjúsági Szervezet kedden dönt a kérdésben.

MTI

Sztrájkolnának 20-ától a Dunaferrnél

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség február 20-tól általános sztrájkot hirdetett, mert tárgyalásra alkalmatlannak tartja és elutasítja a munkáltató 2013. évi bér- és szociális javaslatát, valamint reménytelennek tartja, hogy február 15-ig aláírásra kerüljön a bérmegállapodás.

MTI