Kettős halál az M2-esen – helyreállt a forgalom
A kedd késő esti balesetben két férfi vesztette életét. Az autóút 25-ös kilométerénél este 10 órára helyreállt a forgalom.
A kedd késő esti balesetben két férfi vesztette életét. Az autóút 25-ös kilométerénél este 10 órára helyreállt a forgalom.
Összesen ketten haltak meg az M2-es autóúton Dunakeszi térségében kedd délután, amikor két autó összeütközött, majd az egyik árokba borult - egészítette ki a rendőrség korábbi, egy halálos áldozatról szóló információját a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője. A hírt Valics Dezső, a mentők sajtóügyeletese is megerősítette.
Nem a rendőrséggel karöltve folytatott kampánytevékenységet a márciusi dunakeszi időközi önkormányzati választásokon elindult Fidesz-jelölt - fejtette ki Pintér Sándor belügyminiszter egy írásbeli kérdésre válaszolva. Pintér szerint a rendőrség logójának felhasználása azonban nem is engedélyhez kötött.
Egykettőre tudják le a szövetséget Bajnaival vagy a közvélemény-kutatásokon rágódva halogassák az utolsó percig – ez a dilemma foglalkoztatja az MSZP vezetőségét, amely egy nagy mérés keretében vizsgálta, miért nem sikerült eddig a felpörgetett kampány ellenére az elrugaszkodás. Bár Mesterházy Attila pozícióját egyelőre semmi nem fenyegeti, a mérés szerint sok még a teendője az MSZP-nek, miután a választók "még nem vették" az új üzeneteket.
Egymás ellen küzdött az MSZP és az Együtt 2014–PM egy olyan kerületben, ahol korábban sem tudott győzni baloldali jelölt, ahol még a civil jelölteket is többre tartották még pár éve, mint a pártok jelöltjeit. A Bajnai Godron fémjelezte mozgalom sikerként ünnepli a második helyezést, viszont a Fidesz úgy tudott győzni, hogy még növelte is a támogatói számát 2010-hez képest. Az MSZP-ben igyekeznek „túllépni” a negyedik hely jelentette fiaskón.
A választók nem fordultak el a jelenlegi kormánytöbbségtől - így értékelte a hétvégi, fideszes győzelmet hozó időközi önkormányzati választások eredményét Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke hétfőn Budapesten.
Dunakeszi az első lépés a korszakváltás felé - írta az MTI-hez eljuttatott közleményében az Együtt 2014 - Párbeszéd Magyarországért Választási Szövetség azután, hogy az általa támogatott független jelölt a második helyet szerezte meg vasárnap a dunakeszi 7-es számú választókerületben tartott voksoláson, megelőzve minden más ellenzéki jelöltet.
A vasárnapi időközi választások után abba lehetne hagyni az „összefogás”-nyafogást.
Benkő Tamás, a Fidesz jelöltje győzött a dunakeszi 7-es számú egyéni választókerületben tartott időközi képviselő-választáson, amire a korábbi képviselő halála miatt került sor - közölte a voksok összeszámlálását követően a település jegyzője.
Nyolc településen tartanak ma időközi önkormányzati választást: öt helyen, Ófalun, Örményesen, Magyarlukafán Tiszaszigeten és Váralján új polgármestert választanak, Tiszabőn a polgármesteri tisztség mellett a képviselő-testület összetételéről is döntenek a szavazók. Dunakeszin és Szentendrén képviselő-választást rendeznek. Ófalun akár egyetlen érvényes szavazattal is nyerni lehet.
A Fidesz dunakeszi szervezete szerint a baloldali pártoknak nem Dunakesziről szól a vasárnapi időközi választás, hanem egymás legyőzéséről, és valóságos csatatérré tették a várost, uszítanak, hazudnak, hergelnek.
Az MSZP szerint gyűlöletkampányt folytat a Fidesz Dunakeszin, a nagyobbik kormányzó párt megbízásából "mocskolódó szóróanyagot" osztogatnak. Szabó Imre szocialista országgyűlési képviselő erről szombaton, budapesti sajtótájékoztatón beszélt.
Az emberek egzisztenciális vagy más okokból gyakran félnek politikai véleményüket kinyilvánítani, ezért a szocialisták az időközi választásoknál a személyes találkozók szervezésére helyezik a hangsúlyt, ott bensőségesebb légkör alakulhat ki - mondta Mesterházy Attila pénteken Dunakeszin a vasárnap megtartandó helyi időközi választás kampányzáróján.
Letépték, majd az egyik ház udvarába dobták Dunakeszin a március 24-i időközi önkormányzati választáson induló MSZP-s jelölt plakátjait – írja a Népszava.
Először indul választáson az Együtt 2014 jelöltje - Dunakeszin az időközi önkormányzati választáson a párttá alakulni készülő szervezet és az újonnan bejegyzett Párbeszéd Magyarországért támogatásával indul egy független jelölt.
Szalagkorlátnak rohant, majd az árokba csúszott egy autó hétfő délután Dunakeszin - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata az MTI-vel. A jármű sofőrjét a helyszínen újra kellett éleszteni.
Nem kell jegyet váltaniuk januártól a dunakeszi helyi buszjáraton utazó városlakóknak, miután a körjáratot üzemeltető kft. költségeit az önkormányzat átvállalta.
A Facebookon is közölt nyílt levélben kér helyreigazítást a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnázium Sztrájkbizottsága a Hír TV-től, amely élő adásban számolt be az iskola diákjainak szombati ülősztrájkjáról.
Körülbelül 120-130 diák, majdnem a teljes tizenkettedik és tizenharmadik évfolyam ülősztrájkol a dunakeszi Radnóti Miklós Gimnáziumban - közölte az Eduline.
Összesen 12 rendőrt szállítottak kórházba csütörtök este Dunakesziről, az Országos Rendőr-főkapitányság oktatási központjából. A Hír24 úgy tudja: nem ételmérgezés miatt lettek rosszul, hanem valamilyen vírusos fertőzést kaphattak.