#EKB

Merkel: az EKB megmutatta, hogy független intézmény
 

Merkel: az EKB megmutatta, hogy független intézmény

A német kancellár üdvözli, hogy az Európai Központi Bank feltételekhez köti az államkötvények vásárlását. Angela Merkel pénteken Werner Faymann osztrák kancellárral tartott közös bécsi sajtótájékoztatóján beszélt erről, miután megbeszélést folytattak.

MTI MTI

Ma is tart a piaci eufória a Draghi-bejelentés miatt
 

Ma is tart a piaci eufória a Draghi-bejelentés miatt

Folytatódott pénteken is a piaci szereplők kitörő lelkesedése, amit az Európai Központi Bank (EKB) csütörtöki, a kötvényvásárlási program jelentős kiterjesztésére vonatkozó bejelentése váltott ki. Német lapok azonban kemény kritikával illették a frankfurti intézmény lépését.

MTI MTI

IMF-ügy: Orbán csak az európai bankóprésre várt
 

IMF-ügy: Orbán csak az európai bankóprésre várt

Nehéz magyarázatot találni arra, hogy a kormány ismét szembefordult az IMF-EU párossal. Az időzítés azonban nem lehet véletlen, hiszen egybeesik az európai pénznyomtatás beindításával. Az elemzők úgy vélik, ez semmiképpen sem az egyeztetés végét jelenti, a kormányfő egyfelől "haza üzent", másrészt kijelentése része lehet a tárgyalási stratégiának.

hvg.hu hvg.hu


EKB: korlátlan kötvényvásárlási program jön
 

EKB: korlátlan kötvényvásárlási program jön

A várakozásoknak megfelelően újabb kötvényvásárlási programot jelentett be csütörtökön délután az Európai Központi Bank, melytől elemzők az euróra nehezedő piaci nyomás enyhülését várják. A Nemzetközi Valutaalap üdvözölte a döntést.

Folk György / Brüsszel Folk György / Brüsszel

Indulhat az EKB kötvényvásárlása
 

Indulhat az EKB kötvényvásárlása

Mario Draghi, az EKB elnöke bejelentette, hogy az Európai Központi Bank kötvényvásárlási akciókkal kész hozzájárulni a súlyos szuverén kötvénypiaci torzulások enyhítéséhez. Az EKB kormányzótanácsának csütörtöki ülésén nem változtattak a 0,75 százalékos irányadó euróövezeti kamatszinten.

MTI MTI




Draghi: nem jogsértő, ha kötvényeket vesz az EKB
 

Draghi: nem jogsértő, ha kötvényeket vesz az EKB

Nem minősül támogatásnak és nem ütközik uniós jogba az Európai Központi Bank elnöke szerint, ha az EKB 2-3 éves lejáratú államkötvényeket vásárol - számoltak be az Európai Parlament hétfői zárt bizottsági ülésén elhangzottakról európai parlamenti képviselők.

MTI MTI

Spanyolország még vár az újabb segítségkéréssel
 

Spanyolország még vár az újabb segítségkéréssel

Spanyolország megvárja, hogy az Európai Központi Bank (EKB) nyilvánosságra hozza kötvényvásárlási programjának részleteit, mielőtt döntene arról, kér-e további segítséget az Európai Uniótól - mondta az ibériai állam pénzügyminisztere, Luis de Guindos egy hétfői rádióinterjúban.

MTI MTI

284,51 forinton kezdte a hetet a forint
 

284,51 forinton kezdte a hetet a forint

Az elmúlt hét véginél kissé gyengébb árfolyamon kezdett hétfőn a forint: az eurót 284,51 forinton jegyezték reggel hét órakor a bankközi devizakereskedelemben a péntek esti 283,92 forinttal szemben.

MTI MTI

Az EKB felügyelete alá helyeznék az euróövezet bankjait
 

Az EKB felügyelete alá helyeznék az euróövezet bankjait

Az euróövezetben működő valamennyi bank, mintegy hatezer pénzintézet felügyeleti szerve lehet az Európai Központi Bank (EKB) az Európai Bizottság (EB) tervei szerint - mondta egy pénteki lapinterjúban Michel Barnier, a brüsszeli bizottság belső piacért és szolgáltatásokért felelős tagja. Németország, az övezet legnagyobb tagja ellenzi a tervet.

MTI MTI

Draghi ráerősített a kötvényvásárlásról szóló hírekre
 

Draghi ráerősített a kötvényvásárlásról szóló hírekre

Az Európai Központi Banknak olykor "rendkívüli intézkedésekhez" kell folyamodnia, hogy megőrizze a monetáris politika hatékonyságát, de mandátumának keretein belül fog cselekedni - írta Mario Draghi, az EKB elnöke a Die Zeit című német hetilapnak írt szerdán publikált cikkében.

MTI MTI

A Bundesbanknak nem tetszik az EKB állampapír-vásárlási programja
 

A Bundesbanknak nem tetszik az EKB állampapír-vásárlási programja

A német központi bank (Bundesbank) szerint nem oldja meg az euróövezeti államadósság-válságot, ha az Európai Központi Bank (EKB) újabb állampapír-vásárlási programot indít a válsággal küzdő euróövezeti tagállamok megsegítésére, az intézkedés a kábítószerhez hasonló hatást válthat ki és nem fér össze a demokratikus alapelvekkel - mondta a Bundesbank elnöke a Der Spiegelnek.

MTI MTI


Huszonkettedik hete nem vesz állampapírt az EKB
 

Huszonkettedik hete nem vesz állampapírt az EKB

Az Európai Központi Bank már huszonkettedik hete nem vásárolt múlt héten államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében - közölték a pénzintézettől hétfőn. Az EKB minden hétfőn közöl adatokat az előző héten lezárt tranzakciókról.

MTI MTI

A hét, amikor Magyarország átkerült az élet napos oldalára
 

A hét, amikor Magyarország átkerült az élet napos oldalára

A befektetők nyaralni mentek, a forint megizmosodott, és a csődkockázatunk is nagyot esett. Ősszel azonban visszatérhetnek a bajok, ha az eurózónában nem indul be a pénznyomda. A héten kiderült az is, hogy az első félévben besült a miniszterelnök adósmentő csodafegyvere. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu


Most érdemes bespájzolni az eurót
 

Most érdemes bespájzolni az eurót

Most érdemes bespájzolni az eurót annak, akinek kelleni fog a következő időszakban. Ősszel ugyanis megint jöhetnek a bajok: például ha rosszul alakulnak az IMF-tárgyalások, ha megakad az euróövezeti mentőakció, vagy ha elmarad az európai pénznyomtatás.

hvg.hu hvg.hu