Áder János ENSZ-főtitkár szeretne lenni az Index szerint
Az Index.hu szerint Áder János már a mandátumának lejárta utáni időkre tervez: ENSZ-főtitkár szeretne lenni.
Az Index.hu szerint Áder János már a mandátumának lejárta utáni időkre tervez: ENSZ-főtitkár szeretne lenni.
Dag Hammarsköljd néhai ENSZ-főtitkár halálának újbóli kivizsgálását kezdeményezte a világszervezetben Svédország, amely szerint a múltban nem ismert információk állnak rendelkezésre az északi ország diplomatájának mai napig rejtélyes halálával kapcsolatban.
Az osztrák transzvesztita előadó egy ENSZ-rendezvényen énekelt. Ban Ki Mun a bécsi rendezvényen arról beszélt, büszkén vezeti a harcot azért, hogy minden ember egyenlő legyen, függetlenül attól, hogy kicsoda vagy kit szeret. Szerinte az énekes "az emberi jogi nevelés lelkesítő pillanatává" változtatta eurovíziós győzelmét.
Az ENSZ-főtitkár részt vett kedd este a New York-i magyar ENSZ-képviselet október 23-i megemlékezésén. Kőrösi Csaba nagykövet felhívva a figyelmet arra, hogy Ban Ki Mun a vezető nagyhatalmak és hazája, Dél-Korea rendezvényein kívül rendkívül ritkán látogat el nemzeti fogadásokra.
Az ENSZ-főtitkár követelte, hogy vessenek véget "a szenvedések értelmetlen körforgásának" az izraeli-palesztin konfliktusban.
Világméretű fegyverembargó bevezetését javasolta Szíria ellen az ENSZ-főtitkár pénteken. Ban Ki Mun az Ázsia Társaság nevű New York-i szervezet közönsége előtt beszélt a szíriai válságról. A főtitkár csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a nemzetközi közösségnek még mindig nem sikerült megoldást találnia a három éve tartó szíriai belháborúra.
Fontos előrelépésnek nevezett az ország demokratikus átalakulása felé a szombati elnök- és helyhatósági választásokat Ban Ki Mun. Az ENSZ-főtitkár külön kitért a női választók jelentős részvételére.
A szétszakított koreai családok tervezett találkozójának megtartását kérte az ENSZ főtitkára Phenjantól.
Az ENSZ főtitkára elítélte a szíriai civilek ellen elkövetett támadásokat, különösen azokat, amelyeket "hordóbombákkal" hajtanak végre a kormány erői Aleppóban napok óta.
Thomas Bach, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke és Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is bekapcsolódott csütörtökön a pénteken kezdődő szocsi téli olimpia váltófutásába.
A Szíriai Nemzeti Koalíció (SZNK) Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár következő nyilatkozatától teszi függővé, hogy részt vesz-e az e heti genfi békekonferencián - jelentette be hétfőn este az ellenzéki ernyőszervezet.
Az ENSZ főtitkára szerint a nemzetközi közösségnek büntetőintézkedésekkel kell sújtania azokat, akik felelősek a vegyi fegyverek szíriai bevetéséért.
Nyugalomra intette az ukrajnai válságban érintett feleket Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár hétfőn, és egyúttal a tüntetők jogainak tiszteletben tartására szólította fel a kijevi kormányt.
Az ENSZ-főtitkár kiállt a Greenpeace Oroszországban letartóztatott aktivistái mellett.
Köszönetét fejezte ki az ENSZ főtitkára Áder János államfőnek az októberi budapesti Víz Világtalálkozó megszervezéséért.
A szíriai konfliktust nem lehet katonai eszközökkel megoldani, az egyetlen járható út a tárgyalásos, politikai megoldás - jelentette ki Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár kedden a Budapesti Corvinus Egyetemen. A dél-koreai politikus a díszdoktori címet vette át az egyetemen, magyarul köszönte meg és azután tartott előadást.
A Korea-közi kapcsolatok javítása érdekében Észak-Koreába látogatna Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár. Erről a dél-koreai politikus beszélt hétfőn a sajtó munkatársainak.
Bírálta a pilóta nélküli repülőgépekkel végrehajtott támadásokat Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár Pakisztánban kedden.
Aggodalmának adott hangot az ENSZ főtitkára az egyiptomi belpolitikai fejlemények, a hétvégi súlyos összecsapások miatt.
Mohammed Murszi megbuktatott egyiptomi elnök és iszlamista társainak elengedéséért emelt szót Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár csütörtökön.