Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Eger

hvg.hu Gasztro

Bikavér újratöltve

Eger és Szekszárd immáron harmadszorra hívja tetemre egymást, de leginkább a borkedvelőket, hogy összemérjék emblematikus boraik, a bikavérek erejét február 20-án a budapesti "arénában", azaz a Corinthia Hotelben.

hvg.hu Kult

Interaktív Beatles-múzeum nyílik Magyarországon

A legmodernebb állandó Beatles-kiállítás nyílik meg Egerben 2015 tavaszán - ígéri a gyűjteményt befogadó Hotel Korona Eger. A múzeum a tervek szerint májustól lesz látogatható.

hvg.hu Gasztro

Báloznak a borok – tehetséget keresnek a borászok

Melyik borrégióból, ki lesz az a tehetséges, a nagyközönség előtt egyelőre még kevésbé ismert borász, aki az idén kiérdemli a Gál Tibor Emlékdíjat, és az ezzel járó támogatást további szakmai fejlődéséhez? A válaszra még egy hónapot várni kell, a Magyar Borok Bálján, február 21-én minden kiderül. De addig is van miről beszélni.

MTI Gazdaság

Félmilliárdot kap a kormánytól Eger

Mintegy 625 millió forint támogatást kapott Eger a kormány napokban hozott rendkívüli döntésének köszönhetően - jelentette be az egri ciszterci templom előtt tartott hétfői sajtótájékoztatón a térség fideszes országgyűlési képviselője.

HVG Itthon

Menekülő egri orvosok – mi lesz a betegekkel?

Totális a fejetlenség a kórházban, a sürgősségi ügyeleten hosszú órákat kell várni – panaszolják egriek, miután több orvos is felmondott. A megmaradtakon óriási a nyomás – derül ki a HVG cikkéből.

hvg.hu/MTI Itthon

Újra tüntettek az internetadó ellen három városban

Csütörtök este nagyjából ezren demonstráltak az internetadó bevezetése ellen Szombathelyen - jelentette a vaol.hu Vas megyei híroldal. Békéscsabán a Fidesz-irodához mentek a demonstrálók. Egerben a Dobó térről szintén a Fidesz-székház elé vonultak, és felszólították a város fideszes országgyűlési képviselőjét, hogy lépjen fel az internetadó ellen.

MTI Itthon

Ma választ új elnököt a HÖOK

Tisztújító küldöttgyűlést tart ma a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Egerben, ahol új elnököt választanak. Az MTI szerint a mostani vezető, Körösparti Péter már nem jelölteti magát. A posztra egyedüli jelöltként Gulyás Tibor, a Pécsi Tudományegyetem hallgatója, a HÖOK alelnöke pályázik.

hvg.hu Vállalkozás

Puffadt egértetem feküdt a McDonald's-kávé alján

Egy kanadai férfi szívószállal itta a gyorséttermi kávét munkába menet. Amikor az utolsó kortynál leemelte a kupakot, megdöbbenve tapasztalta, hogy egy döglött egér fekszik a pohár alján. A kanadai McDonald's szerint elszigetelt esetről van szó, és az érintett étteremben nem találták nyomát rágcsálóknak.

1
17 18 19 20 21
42
A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

A Péterfy-kórházból tűnhetett el a férfi, aki leugrott a ferihegyi reptér galériájáról

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Kiderült egy ismert vírusról, hogy köze lehet az Alzheimer-kórhoz

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Szuperszámítógép mindenkinek: 1000x erősebb egy laptopnál az Nvidia Digits, és az íróasztalán is könnyen elfér

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Beszakadt a villanyautók piaca Németországban

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Slawomir Sierakowski a Project Syndicate-ben: Magyarország lesz a következő Belarusz

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Gyurcsány Ferenc: Orbán még ma jöjjön haza Indiából!

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

Tóta W. Árpád: Rogán, a keményen szankcionált kisember

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

„Nagyon közel” a megállapodás a gázai tűzszünetről az amerikai külügyminiszter szerint

A címlapról ajánljuk

Eltemették Keleti Ágnest - fotók

A Kozma utcai izraelita temetőben helyezték örök nyugalomra Keleti Ágnes ötszörös olimpiai bajnok tornászt, a Nemzet Sportolóját, aki január 2-án hunyt el, és a temetése napján töltötte volna be a 104. életévét.