#Együtt-PM


 

"A Fideszben általános, hogy megfélemlítik a képviselőket"

Szabó Tímea független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség társelnöke beperli az Országgyűlés Hivatalát azért, mert - mint vasárnap a Képviselői Irodaház előtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta - akadályozták képviselői munkájában és korlátozták a véleménynyilvánítási jogát.

MTI MTI

Ellenzék: a Fidesz okozta a devizahitelesek válságát
 

Ellenzék: a Fidesz okozta a devizahitelesek válságát

Az MSZP szerint a devizahitelek lakossági felhasználásának lehetőségét az első Orbán-kormány vezette be 2001-ben, a devizahitelek elterjedéséért pedig elsősorban a "fideszes" Járai Zsigmond akkori jegybankelnököt terheli a felelősség. Az Együtt-PM szerint három év alatt 30 százalékkal nőtt a svájci frank árfolyama, ebben adósodott el a legtöbb lakáshiteles, ezért a 2010 után "elmélyülő" devizahitel-válságot Orbán Viktor és Matolcsy György okozták.

MTI MTI

Együtt-PM: hozzák nyilvánosságra az E.On-ügylet dokumentumait
 

Együtt-PM: hozzák nyilvánosságra az E.On-ügylet dokumentumait

Az Együtt-PM az E.On földgáz-nagykereskedő, valamint földgáztároló cégeinek megvásárlásával kapcsolatos dokumentáció nyilvánosságára hozatalára szólítja fel a miniszterelnököt. Szigetvári Viktor és Jávor Benedek, a pártszövetség társelnökei csütörtökön tették közzé Orbán Viktornak írt nyílt levelüket.

MTI MTI

Ózd polgármestere: Bajnai ne magából induljon ki
 

Ózd polgármestere: Bajnai ne magából induljon ki

Ne saját magából és az ő volt korrupt kormányából induljon ki Bajnai Gordon – reagált Fürjes Pál, Ózd polgármestere (Fidesz-KDNP) az Együtt-PM azon bejelentésére, amely szerint közérdekű adatigényléssel fordulnak az ózdi önkormányzathoz.

MTI MTI

 

"A Fidesz szóvivője önmagát is alul tudta múlni"

Az Együtt–PM szerint a Fidesz szóvivőjének keddi állításával ellentétben nem Bajnai Gordon okozta a Hajdú-Bét csődjét. Az ellenzéki párt szerint emellett elfogadhatatlan, hogy a kormánypárt még a romagyilkosságokba is igyekszik belekeverni a politikai ellenfeleit, ahogyan az is, hogy Zsigó Róbert szerint törvényes és tisztességes hőségriadó idején elzárni a csapokat ott, ahol a legnagyobb a szegénység.

MTI MTI

Elzárt kutak Ózdon: vizsgálatot kezdeményez az Együtt-PM
 

Elzárt kutak Ózdon: vizsgálatot kezdeményez az Együtt-PM

Ombudsmani vizsgálatot kezdeményez Juhász Péter, az Együtt-PM az ózdi közkutak elzárásával kapcsolatban - közölte a szövetség. A politikus szintén bejelentést tesz hétfőn az ózdi önkormányzat működésének törvényességét felügyelő kormányhivatalnál, illetve kéri majd az ÁNTSZ-t, vizsgálja ki, nem történt-e közegészségügyi vészhelyzet.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI

Elcsalható-e a 2014-es választás?
 

Elcsalható-e a 2014-es választás?

Ismét fellángolt a vita a 2014-es országgyűlési választás tisztaságáról, és úgy tűnik, ettől a tematikától már nem is szabadulunk jövő nyárig. A borzongás tárgya, a levélben szavazás nem példa nélküli, a magyar rendszerben azonban olyan kiskapuk maradtak, amik valóban alapvetően alááshatják a rendszer iránti bizalmat. Csalni könnyebb lesz az új rendszernek köszönhetően; ahhoz azonban, hogy maga a választás elcsalható legyen, több körülmény – ma igen nehezen elképzelhető – együttállása kellene.

Kovács Áron Kovács Áron


Befutott az ötödik pofon a közoktatásnak?
 

Befutott az ötödik pofon a közoktatásnak?

Az Együtt–PM választási szövetség véleménye szerint az iskolaigazgatók kiválasztása rövid idő alatt már az ötödik pofon, amit a közoktatás kap – jelentette ki keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Karácsony Gergely. A független politikus azt mondta, a hírek szerint több esetben sem szakmai, hanem politikai alapon neveztek ki embereket.

MTI MTI



 

"Orbán Viktor rosszul kormányoz, de jól hazudik"

2010. májusban az előző év májusához képest az ipari termelés 14,6 százalékkal volt magasabb. 2013 májusában azonban ez az adat már csökkenést mutatott: az előző év májusához képest 2,1 százalékkal volt alacsonyabb az ipari termelés hazánkban – írta közleményben az Együtt–PM Szövetség.

hvg.hu hvg.hu



Egy asztalhoz ült az MSZP és az Együtt–PM
 

Egy asztalhoz ült az MSZP és az Együtt–PM

Pénteken elkezdődött a tárgyalás az MSZP és az Együtt–Párbeszéd Magyarországért szövetség között arról, hogy kiket indítsanak a 106 egyéni választókerületben a jövő évi parlamenti választáson. A négytagú munkacsoport célja, hogy augusztus végéig egyezségre jussanak, az utolsó szó azonban a listaállításról is döntő pártvezetőké lesz.

MTI MTI