"Ahol Töröcskei megjelenik, ott jön a csőd"
Az Együtt szerint az Állami Adósságkezelő Központ vezetőjének leváltása szükséges volt, de nem elégséges, vizsgálatot követelnek.
Az Együtt szerint az Állami Adósságkezelő Központ vezetőjének leváltása szükséges volt, de nem elégséges, vizsgálatot követelnek.
Az Együtt követeli, hogy ha az orosz elnök valóban Magyarországra jön, a kormány vonja be a parlamenti pártokat a találkozó előkészítésébe.
Az Együtt szerint nemzetbiztonsági átvilágítás nélkül nem tudható, jelent-e biztonsági kockázatot a miniszterelnök bizalmasa, ezért követelik Habony Árpád teljes átvilágítását. A párt politikusa szerint Kovács Zoltán kormányszóvivő hazudott, amikor azt mondta, Habony átesett a szükséges vizsgálatokon, és vele kapcsolatban semmilyen probléma nem merült föl.
Az Együtt szerint a Fidesz-kormány a kancellárok személyében az egyetemekre pártkomisszárokat nevez ki. Ezen emberek többségének fogalma sincs a felsőoktatásról, feladatuk pedig az egyetemi autonómia felszámolása, a központi utasítások végrehajtása lesz. Az Együtt azt követeli, hogy állítsák vissza az egyetemi autonómiát, az intézményeket valóban a rektorok vezethessék, a kancellárokra pedig nincsen szükség.
Az Együtt a kérdésre várja a választ Orbán Viktortól, hogy Habony Árpád átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon, vagy sem.
Juhász Péter attól tart, Deutsch Tamás túl gyáva ahhoz, hogy feljelentést tegyen a droggal kapcsolatos rágalmazás miatt. Az Együtt politikusa arra készül, hogy közjegyzői okiratba foglaltassa a veterán fideszes drogozását igazoló tanúvallomásokat, amelyek állítása szerint csőstül jönnek majd januártól.
Aktivisták figyelmeztetik az autósokat kedd reggel az M1-M7-es közös bevezető szakaszán a január 1-jétől bevezetendő útdíjra, az Agip kútnál lévő gyalogos felüljáróról.
Az Együtt szerint nem a magyarok, hanem a kormány érdeke a fizetős autópálya-rendszer kiterjesztése. Egy megszorítás, amelyet az állampolgároknak azért kell megfizetniük, mert a kormány rosszul tervezte meg a költségvetést – reagáltak Orbán Viktor reggeli rádiónyilatkozatára.
Az Együtt felháborítónak tartja a Kocsis Máté által felvetett és a Fidesz-frakció által támogatott drogtesztjavaslatot. Mint írták, elutasítják a rendőrállamot, a gyermekek és a felnőtt polgárok megfélemlítését és jogfosztását.
Székely Sándor indoklása szerint a Fővárosi Közgyűlésben végzett képviselő munka és a Szolidaritás mozgalom vezetése nem teszi lehetővé, hogy az Együtt elnökségében is munkát végezzen.
Véletlenül tévesen szavazott az Együtt képviselője a fővárosi közgyűlésben arra az indítványra, amely szerint a Budapesti Közlekedési Központ Zrt.-t (BKK) beolvasztanák a Budapesti Városigazgatás Holding (BVH) Zrt.-be.