#Esztergom

Rendőrnek álcázva fosztott ki régiségboltokat egy tolvaj

Egy budapesti férfi magát rendőrnek, illetve külföldi étterem tulajdonosának kiadva esztergomi és budapesti régiségboltokból vitt magával értékes tárgyakat. Az elkövetőt elfogták, és a bíróság csütörtökön előzetes letartóztatásba helyezte - közölte a rendőrség.

MTI


Március 25-én lesz a népszavazás Esztergomban

Esztergomban március 25-én tartanak helyi népszavazást, összesen 11 kérdésben - erről döntött pénteki ülésén a képviselő-testület. A testület az időpont meghatározásában a Fidesz-frakció javaslatát fogadta el. Tétényi Éva független polgármester azt mondta: a népszavazás költségeinek fedezéséhez nyolcmillió forintra van szükség.

MTI

Helyreigazítási pert nyert Meggyes Tamás

Jogerősen négy pontban igazat adott Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármesternek kedden a Győri Ítélőtábla egy személyiségi jogi perben, kilenc pontban viszont elutasította keresetét, illetve a kért nem vagyoni kártérítést sem ítélte meg neki.

MTI

Minden képviselő igennel szavazott Esztergomban

Az esztergomi képviselő-testület csütörtöki rendkívüli ülésén az összes megjelent képviselő igennel szavazott a napirenden szereplő három előterjesztésről: elfogadták a védőnői szolgálat átvételét, a Nyergesújfaluval való társulás módosítását és a térségi integrált szakképző központból való kilépést.

MTI


Szabálysértési eljárást kezdeményez Tétényi ellen az ÁSZ

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szabálysértési eljárást kezdeményez Esztergom polgármestere ellen, mert két határidőt is elmulasztva nem küldött adatokat az ÁSZ-nak, és így nem volt mód a város gazdálkodásának ellenőrzésére - közölte honlapján a számvevőszék.

MTI

Rendeletet módosítottak az esztergomi közvilágítás megmentéséért

Ismét veszélybe került a közvilágítás Esztergomban - derült ki a képviselő-testület keddi ülésén, ezért módosítani kellett az önkormányzati válságköltségvetésről szóló rendeletet, melyben jelenleg 724 millió forint a hiány. Sürgősen 23 millió forintot kellett átcsoportosítani a közvilágítás szolgáltatóval szembeni tartozás törlesztésére, valamint 311 milliót kellett biztosítani ahhoz, hogy az intézmények működésének és a dolgozók bérének legyen fedezete. Az előterjesztést a döntéshozók elfogadták.

MTI



Közmeghallgatás helyett lakossági fórumot tartottak Esztergomban

Közmeghallgatásnak indult az esztergomi önkormányzat szerdai képviselő-testületi ülése, amelytől azonban a Fidesz-frakció egésze és a Vállalkozók Pártjának képviselője is távolmaradt, így Tétényi Éva független polgármester bejelentette az ülés határozatképtelenségét, majd fórumként folytatódott a program.

MTI

Feljelentést tett a Jobbik Esztergomban

Egyebek között hivatali hatalommal való visszaélés és közokirat-hamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Jobbik szerdán az esztergomi rendőrkapitányságon - közölte Stámusz Andrea, a helyi képviselő-testület jobbikos tagja, illetve Zentai Plajner Zsolt, a párt városi elnöke.

MTI

"Őskáosz" - Tétényi Orbánnak is írt levelet

"Őskáoszként" értékeli a jelenleg kialakult helyzetet Esztergom polgármestere, aki hétfőn levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz, Navracsics Tibor közigazgatási miniszterhez, Paczolay Péter alkotmánybírósági elnökhöz, továbbá kedden a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság elnökéhez. A kormányfőtől azt kérte, hogy az Ab-döntés nyomán kezdeményezze az esztergomi képviselő-testület feloszlatását az Országgyűlésben - közölte Tétényi Éva (független) szerdán.

MTI

Orbánhoz fordul Esztergom miatt a Jobbik

A Jobbik üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Esztergom város adósságrendezésének alapjául szolgáló reorganizációs tervet és a szervezeti és működési szabályzatot is.

MTI

Esztergom polgármestere: "ez nem járható út"

Esztergom független polgármestere hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az Alkotmánybíróság visszamenőleges hatállyal megsemmisítette a város adósságrendezési tervének alapját jelentő reorganizációs tervet, amelyet szavai szerint "törvénytelenül tartott testületi ülésen, a város vezetőjét és az ellenzéket kizárva" fogadott el áprilisban a helyi Fidesz-frakció.

MTI

Új hitelmegállapodást köt Esztergom

Esztergom képviselő-testülete pénteki ülésén úgy döntött, hogy egy közbeszerzési eljárás lezárulása után új hitelmegállapodást ír alá a bankkal, ebben átütemezik a meglévő hiteleket.

MTI

Index: deszelektív hulladékgyűjtésre tértek át Esztergomban

Radikálisan magyaros észjárásról tett tanúbizonyságot az Esztergomi Köztisztasági Kft. Bevezették a városban a deszelektív hulladékgyűjtést: december 1-től "költséghatékonysági okokból" a szelektált papír- és műanyaghulladékot összeöntve szállítják el, majd a hulladékkezelő telepen közmunkásokkal válogattatják szét a szemetet – derül ki az Index cikkéből.

Index


Megtapsolták Tétényi megfigyelőjét Esztergomban

Megszavazta a helyi intézmények idei működési költségeinek átcsoportosítását pénteki ülésén Esztergom képviselő-testülete, amely határozott arról is, hogy a következő ülésre napirendre veszik az alpolgármester-választást. Tétényi Éva független polgármestert tapssal köszöntötték, és megtapsolták azt a bejelentését is: mellette a kormányhivatal megbízottja foglal helyet megfigyelőként.

MTI