Távozási lehetőséget kér a labdarúgó-szakszervezet a FIFA-tól az oroszországi légiósoknak
Az ügyben a végső döntést a FIFA tanácsa hozza meg.
Az ügyben a végső döntést a FIFA tanácsa hozza meg.
A legnagyobb sportjátékos kiadó a focis program mellett az NHL 2022-ből is törölte az orosz és a fehérorosz csapatokat.
Vb-pótselejtezőt sem játszhatnak, a Szpartak Moszkva is bukta az Európa-liga-nyolcaddöntőt.
Az orosz labdarúgó-válogatottaknak és klubcsapatoknak országukon kívül, semleges pályán kell megrendezniük a hazai nemzetközi mérkőzéseiket a FIFA vasárnapi közleménye szerint. Több nemzeti szövetség azonban az orosz válogatott teljes tiltását követeli.
A játékossal szponzora, a Nike is szerződést bontott.
A csodagólt ráadásul az észak-londoni, Tottenham-Arsenal derbin hozta össze az argentin játékos.
Az európai és a dél-amerikai konföderáció ellenzi, hogy sűrűbben tartsák meg a tornát.
Semmilyen bizonyíték sincs erre – állítja ugyanakkor az emirátus, de három államban is folyik vizsgálat – írja a párizsi Le Monde. Az USA-ban biztosra veszik a korrupciót, Svájcban és Franciaországban még folyik a vizsgálat, de ettől függetlenül egy év múlva Katarban kezdődik meg a labdarúgó-világbajnokság.
Élet-halál ura volt a világ legnépszerűbb sportágában, a labdarúgásban, állam- és kormányfők keresték a társaságát, de belebukott a FIFA legnagyobb korrupciós botrányába, és most bíróság elé állíthatják Svájcban Sepp Blattert.
Orbán Viktor a FIFA elnökével tárgyalt, az MLSZ elnöke is ott volt.
Kétmillió frank jogellenes kifizetéséért áll bíróság elé a profi labdarúgás két korábbi vezéralakja, azonban a FIFA csak látszólag számolt le a korrupcióval: a katari világbajnokságot annak ellenére is megtartják, hogy azt is körüllengi a korrupciógyanú.
Kétmillió frankos csalás miatt vonná őket felelősségre a svájci bíróság.
Vélhetően a következő Lengyelország-Magyarország találkozóra vonatkozik majd az egy meccses eltiltás.
A magyarokkal azonos selejtezőcsoportban szereplő albánok és lengyelek kaptak büntetést.
Több mint egy tucat labdarúgó-szövetség lengette be a kilépést.
Az elefántcsontparti focilegenda a rendszeres mozgás fontosságát képviseli majd, a 2022-es világbajnokság miatt is hallhatunk még róla.
Nem marad következmények nélkül, hogy az albán szurkolók balhéja miatt meg kellett szakítani a vb-selejtezőjüket, és mi, magyarok is aggódhatunk, nem kapunk-e egy újabb zárt kapus büntetést a londoni botrány után.
A képlet ugyanaz: jön az október, jön az új FIFA, az Electronic Arts pedig bebújik a pénztárcánkba és a központi idegrendszerünkbe, mindkettőt belülről lebénítva. A legnépszerűbb fociszimulátor idén egy-két lényeges újítással, de hasonló, mára szinte romantikus hibákkal csábítja vissza a futball szerelmeseit a konzolok elé – és bármit megtehet, mert úgyis megvesszük.
A Magyar Labdarúgó Szövetség szerint az UEFA és a FIFA fegyelmi szabályzatai és döntései nem a valódi felelősöket büntetik.
Egy másik zárt kapus meccset két évre felfüggesztve szabott ki a nemzetközi szövetség. Ezenkívül 65 millió forintos bírságot is fizetni kell.