#FTC-stadion







Ingyenmeccs lesz az új FTC-stadion főpróbája

Lipcsei, Dragóner és Kovács Zoli is játszik azon a Fradi–Újpest öregfiúk meccsen, amelyen az új FTC-stadiont teszik próbára, mielőtt a Chelsea-t is vendégül látnák. Az erről szóló sajtótájékoztatón a vénás beléptetőrendszerről is szó esett.

MTI





Máris bevételt hoz az FTC-stadion, pedig meg sem nyílt

Május végére elkészül az FTC új stadionja – jelentette be Kubatov Gábor, az egyesület elnöke, illetve Fürjes Balázs, a budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos. Szerinte a beruházás jelentős része már az építkezés alatt megtérül az államnak.

MTI

Nyugtatnak, hogy lesznek új stadionok

Nem fenyegeti veszély egyik magyar stadionépítést sem, így a tervek szerint a debrecenit jövő tavasszal, a ferencvárosit pedig 2014 őszén átadják Fürjes Balázs kormánybiztos és Kósa Lajos debreceni polgármester szerint.

MTI

A KIM-nek sem sikerült tisztáznia a 24 milliós copy-paste tanulmány ügyét

Cáfolja a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), hogy ők fizettek volna 24 millió forintot egy a Ferencváros új stadionjának beruházásával kapcsolatos tanulmányért, hiszen az ügyet már a Miniszterelnökség kezeli. Ezzel a KIM azonban nem cáfolta az Átlátszó.hu értesülését, hiszen a lap csak annyit állított, hogy a kormány fizetett a tanulmányért.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


20 milliárdért építik újjá az FTC stadionját

Januárban már meg is kezdődhet a jelenlegi Fradi-pálya bontása és azonnal kezdődhet az újjáépítés, miután a kormány kiemelt üggyé nyilvánította annak megvalósítását – írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

hvg.hu

Két év múlva nyithat az új Albert Stadion

Fürjes Balázs reméli, hogy jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, és leghamarabb a 2013-as év őszi idényére, optimálisabb esetben 2014 tavaszára készülhet el. A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos hétfőn, a Digi Sport televíziós csatorna Reggeli Start című műsorában beszélt erről.

MTI